461 találat

A támogatás ereje

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltsége és a karcagi Kátai Gábor Kórház mintegy kétmillió forint értékű Hollandiából érkezett kórházi adományt vehetett át január 20-án Karcagon, az adományozótól, Fodor Gusztáv lelkésztől, a Tisza-tavi Keresztyén Polgári…

A fejlesztő foglalkoztatásban készült termékek karácsonyi vására

Az Esélyteremtési Főosztály Fejlesztő Foglalkoztatási Osztálya 2021-ben is megtartotta az immáron hagyománynak számító karácsonyi vásárt, amelyen a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában lévő intézményeiben élők fejlesztő foglalkoztatásában készített termékeit vásárolhatták meg az…

Jó gyakorlat a fejlesztő foglalkoztatásban

Integrált intézményünk több telephelyén – a fejlesztő foglalkoztatás keretein belül foglalkoztatott ellátottak esetében – törekszünk arra, hogy mindenki olyan munkát végezzen, amelyhez ért, megfelelő kompetenciákkal és készségekkel rendelkezik, valamint ezekhez akár megfelelő végzettsége is van.

Találkozó a Miniszterelnöki Kabinetirodában

A fogyatékosságügy aktuális kérdéseiről cserélt eszmét nemrégiben a Miniszterelnöki Kabinetirodában dr. Szőke László, az SZGYF Esélyteremtési Főosztálya Fogyatékosságügyi Osztályának vezetője, egyben az Országos Fogyatékosságügyi Tanács (OFT) titkára és Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott. Az…

Panoráma az idő ablakaiból – Adventi tárlat ad ízelítőt a festőművész pazar életművéből

Adventi kamaratárlat nyílt hétfőn a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Megyei Kirendeltségén. Az Orci úti intézmény aulájában ezúttal a Székely Bertalan-díjas Kertész Sándor, a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium egykori tanárának festményei láthatók – ízelítőül egy pazar…

Együttműködés a gyermekvédelemben élők állatvédelmi oktatásáért

A gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek állatvédelmi szemléletformálása, valamint a felelős állattartással kapcsolatos ismeretek szélesítése a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora, Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi…

A szociális munka napja Újszászon

A szociális munka napja alkalmából a „Kastély Otthon” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona és Rehabilitációs Intézménye november 11-én tartotta a szociális munkát végzők tiszteletére szervezett ünnepséget. Az eseményen idén két szakember részesült kiváló dolgozói…

„Munkahelyek” programsorozat – 1. állomás

1. állomás: Sváb Pékség (Pilisjászfalu) A Komárom-Esztergom Megyei Integrált Szociális Intézmény székhely intézményben a fejlesztő foglalkoztatásban részt vevő pszichoszociális fogyatékkal élő személyek részére programsorozat indult, melynek célja, hogy megismerkedjenek azon nyílt és védett…

A Vas Megyei Szakosított Otthon a Highlights of Hungary 2020 egyik díjazottja

A Highlights of Hungary célkitűzése, hogy nagykövetei által minden évben összegyűjtsék Magyarország legkiválóbb kreatív teljesítményeit (kategóriák nélkül), nyilvánosságot teremtve a hétköznapi, általuk elismerésre méltónak tartott teljesítményeknek; erősítve az elismerés kultúráját.