Találkozó a Miniszterelnöki Kabinetirodában

A fogyatékosságügy aktuális kérdéseiről cserélt eszmét nemrégiben a Miniszterelnöki Kabinetirodában dr. Szőke László, az SZGYF Esélyteremtési Főosztálya Fogyatékosságügyi Osztályának vezetője, egyben az Országos Fogyatékosságügyi Tanács (OFT) titkára és Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott. Az OFT titkára elmondta, milyen utat járt be eddigi életpályája során. Szólt arról, miként veszítette el véglegesen a látását és vakon hogyan végezte el a jogi egyetemet.

Dr. Szőke László és Nyitrai Zsolt

Dr. Szőke László a közösségért végzett aktív munkát már egészen fiatalon fontosnak tartotta. Az élet úgy hozta, hogy egyre több, a sorstársakért végzett feladata lett. Előbb a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei szervezetének titkárává, majd pedig a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) elnökévé választották meg. Ez utóbbi tisztséget nyolc éven át töltötte be közmegelégedésre. Majd 2010-ben Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár felkérésére elvállalta az újonnan megalakult Nemzeti Erőforrások Minisztériumában a fogyatékosságügyi főosztályvezetői munkát. Ehhez társult később az OFT titkári megbízatás is.

Dr. Szőke László (balról) és Nyitrai Zsolt

A megbeszélésen Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta, hogy a „Semmit rólunk, nélkülünk!” elvet követve, a partnerségre alapozva a fogyatékosságügyi szervezeteket bevonva olyan társadalomért dolgoznak, amelyben a fogyatékossággal élő és ép ember is egyaránt megtalálja helyét. Ehhez a közös jövőhöz kíván Magyarország Kormánya minden rendelkezésére álló támogatást megadni. Évről évre emelkedik a fogyatékosságügyi szervezetek költségvetési támogatása: ez 2010 óta több, mint a duplájára emelkedett. A költségvetési támogatásban részesülő 13 érdekvédelmi és civil szervezet támogatása folyamatosan emelkedik. A 2010. évi összesen 522 millió forintról 2021-re 1, 317 milliárd forintra növekedett.

Nyitrai Zsolt, Szőke László és Garamvölgyi Annamária beszélgetnek

Beszélgetés közben, a kép jobb szélén a szerző

Magyarország Kormányának fontos célja, hogy minél több megváltozott munkaképességű honfitársunk dolgozhasson. A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási rátája 2010 óta 18 százalékról 2021–re 44 százalékra nőtt. 2014 óta törvényben biztosítjuk, hogy a fogyatékossági támogatás összege rendszeresen növekedjen. A munkáltatók egyszerűen érvényesíthetik a megváltozott munkaképességű dolgozóik után járó adókedvezményt. 2018-ban mintegy 9.000 munkáltató vette igénybe a kedvezményt, 38.000 fő után. Ennek az összege 2018-ban csaknem 10 milliárd forint volt. 2021: a magyarországi foglalkoztatottak száma 4,5 millió, közülük több mint 150.000-en megváltozott munkaképességűek.

A megbeszélés eredményeként summázhatjuk, hogy Magyarország Kormánya minden jó ügy megvalósításában partner és ehhez várja az OFT segítségét is. A közös cél meghatározó, s ehhez a kitűnő együttműködés garantált a jövőben is.


SZGYF-Esélyteremtési Főosztály

Kapcsolódó témák:

esélyteremtés