980 találat

Megjelent az SZGYF-Hírmagazin novemberi száma

Ismét elröppent egy mozgalmas hónap. Ez a hónap nekünk, akik a szociális szférában dolgozunk, különösen fontos, hiszen november 12-én ünnepeltük a szociális munka napját. Magazinunkban e jeles napról is megemlékezünk. Szeretettel ajánlunk két érdekes interjút. Az egyiket Pirák Zsuzsanna…

Békés megyében is elismerték a kiemelkedő munkát végzőket

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Békés Megyei Kirendeltsége november 11-én ünnepséget tartott a szociális munka napja alkalmából, melyen a pandémia miatt az intézményvezetők és az elismerésre javasolt munkatársak intézményenként eltérő időpontokban vehettek részt.  

Területi szakmatámogatási rendszer létrehozása Vas és Zala megyében

Az EMMI felkérésére a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet által – a szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátás vonatkozásában területi szakmatámogatási rendszer létrehozására – meghirdetett pályázatra az SZGYF Zala Megyei Kirendeltségének fenntartásában működő Zala Megyei…

Intézményvezetői dicséretben részesültek Tolna megyében

A Tolna Megyei Kirendeltséghez tartozó Integrált Szociális Intézménynél a főigazgatói dicséretek mellett intézményvezetői elismerések átadására is sor került 2021. november 10-én. A kis létszámban, zárt körben megrendezett ünnepség a nagydorogi Szent István király-templomban szentmisével kezdődött,…

Élete első meccsén lett junior magyar bajnok

Nem mindennapi teljesítményt nyújtott egy kaposvári fiatalember. Élete első ökölvívó mérkőzésén junior magyar bajnoki címet szerzett, s állhatott a dobogó legfelső fokára Orsós Tamás, akit Vajmi Csaba, a kaposvári Ring SC vezetőedzője készített fel a közelmúltban Egerben rendezett Serdülő Junior és…

Fejér megyében is megköszönték az áldozatos munkát

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fejér Megyei Kirendeltsége – az illetékességi területén működő állami fenntartású intézményekben kialakult koronavírus járványhelyzet miatt – szűk körben tartotta meg a szociális munka napja alkalmából rendezett ünnepséget, a kirendeltség hivatalos…

Komárom-Esztergom megyében is köszöntötték a munkatársakat

Komárom-Esztergom megyében intézményi keretek között köszöntötték a szociális munka napja alkalmából elismerésben részesült munkatársakat. A díjazottak elkötelezettségét, példamutató szakmai életútját, közösségi szerepvállalását méltatta beszédében Süttő Erika kirendeltségvezető asszony, valamint az…

Gólyaláb játékos vetélkedő Karcagon

A Gólyafészek Otthon Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fogyatékosok Otthona szervezésében október 21-én rendezték meg a XIV. Gólyaláb elnevezésű játékos vetélkedőt Karcagon, a Lombkorona sétányon, ami a város egyik turisztikai látványossága. A rendezvénysorozat különlegessége, hogy minden alkalommal más…

Győr-Moson-Sopron megyében is megköszönték a helytállást

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kirendeltség – intézményeivel karöltve – a szociális munka napját idén Pér községben, a Petőfi Sándor Művelődési házban tervezte megünnepelni. A járványhelyzet miatt azonban csak szűk körű, ugyanakkor családias ünnepséget tartottunk. Annak érdekében, hogy még inkább…

Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságon

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: Főigazgatóság) ebben az évben kiemelt figyelmet fordít a fogyatékossággal élő illetve megváltozott munkaképességű (a továbbiakban: megváltozott munkaképességű) személyek foglalkoztatására a társadalmi felelősségvállalás jegyében.