Valódi élményelőadás Szolnokon

A Szolnoki Szigligeti Színház a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltsége részére belépőjegyeket ajánlott fel a március 20-i Lúdas Matyi című zenés mesejáték előadására. Nagy örömmel fogadtuk a felajánlást, hiszen a sokunk által ismert mese-, rajzfilm- és színpadi hős történetén nemzedékek nőttek fel.

 

A közönség nézi az előadást

A darab interaktív módon kezdődött. A nézőtéren ülő gyermekek bevonásával, közös néptánccal indult az előadás. Fazekas Mihály örökérvényű elbeszélő költeményéből számos adaptáció született. A Lúdas Matyi mesejátékot sokféleképpen feldolgozták már, Szolnokon mégis újdonságot láthattak a nézők. Nagy Orbán rendező ugyanis a jászkun tájegységet is megjelentette a darabban. Különleges élmény volt látni, hogyan alkalmazta az itteni tájegységet, hogyan fedezhettük fel a színpadon a jelmezben, zenében, attitűdben, a tánc koreográfiájában.

Gyerekek tánca

Hálás szívvel köszönjük a felajánlást! Csodálatos élményt nyújtott gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.


SZGYF Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltsége

Fotó: Major Angéla társadalmi kapcsolatokért felelős referens
SZGYF Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltsége

Fotó: Jegy.hu