Generációk egymásért – Iskolás gyermekek látogattak a fegyverneki idősotthonbaÖt napot töltöttek iskolás gyermekek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei „Angolkert” Idősek Otthona, Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézmény fegyverneki telephelyén működő idősotthonban. A Katolikus Karitász és a Magyar Vöröskereszt közös szervezésében létrehozott esemény lehetőséget…Főoldal > Hírek > Generációk egymásért – Iskolás gyermekek látogattak a fegyverneki idősotthonba2022. szeptember 19.
Homokcsodák ZsiránHarmincadik alkalommal rendezte meg az Alpokalja Szociális Központ a Homokszobrász Fesztivált. A rendezvényen nyolc dunántúli szociális intézmény csapata vett részt. Ebben az évben a résztvevők a nyári emlékek témáját járták körül alkotásukkal. Főoldal > Hírek > Homokcsodák Zsirán2022. szeptember 16.
Sütni jobb! – Bűnmegelőzési program ZalábanA Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségével együttműködve valósította meg a Sütni jobb! elnevezésű bűnmegelőzési programját öt hónapon keresztül, négy helyszínen, hét lakásotthon…Főoldal > Hírek > Sütni jobb! – Bűnmegelőzési program Zalában2022. szeptember 15.
Kisboldogasszony ünnepe – Zarándokút MáriakéméndreEgy ragyogó, napsütéses őszi napon keltek útra a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény kilenc otthonának lakói és dolgozói Máriakéméndre szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén. Közel kétszázötven – lakók és segítőik – látogattak el a híres búcsújáróhelyre. Főoldal > Hírek > Kisboldogasszony ünnepe – Zarándokút Máriakéméndre2022. szeptember 15.
Mozgássérült fiatalok az élet minden területénA mozgáskorlátozott fiatalok aktív társadalmi részvétele sajnos az Európai Unióban alacsonyabb, mint az épeké. Ez a jelenség elsősorban a kelet-európai országokban figyelhető meg: Magyarországon, Romániában és Szlovákiában. Hiszen ezekben az államokban a fogyatékossággal élő személyek társadalmi…Főoldal > Hírek > Mozgássérült fiatalok az élet minden területén2022. szeptember 14.
Teqball Kupa BakonyoszloponA gyermekotthonok sportéletének fellendítése érdekében a Gattyán Alapítvány munkatársai, valamint profi teqballjátékosok rendezték meg a gyermekotthonok nyugati régiós teqballversenyét szeptember elején a bakonyoszlopi Eszterházy György Gyermekotthonban. Főoldal > Hírek > Teqball Kupa Bakonyoszlopon2022. szeptember 13.
Fogyatékossággal élő fiatalok találkozása TapolcánA tapolcai fogyatékossággal élő fiatalok vendégül látták a Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központ, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola gici lakásotthonaiban élő gyerekeket. A vendégség a Veszprém Megyei ÉFOÉSZ Közhasznú Egyesület központi irodájában volt, amely a környékbeli…Főoldal > Hírek > Fogyatékossággal élő fiatalok találkozása Tapolcán2022. szeptember 12.
Varázslatos természet – A szociális intézményekben és lakásotthonokban élő fiatalok, ellátottak fotóit díjazták Szolnokon„A szociális ellátórendszerben élők támogatása nemcsak fizikai, hanem lelki segítségnyújtás is. Az alkotás azért fontos, mert aki alkot, az hasznosnak érezheti magát, aki pedig hasznosnak érzi magát, az helytáll az életben és a közösségekben” – fogalmazott beszédében dr. Simon Attila István, az…Főoldal > Hírek > Varázslatos természet – A szociális intézményekben és lakásotthonokban élő fiatalok, ellátottak fotóit díjazták Szolnokon2022. szeptember 09.
Pszichiátriai konferencia TatánA Komárom-Esztergom Megyei Mentálhigiénés és Rehabilitációs Intézmény immár ötödik alkalommal rendezett pszichiátriai konferenciát Tatán az Ökoturisztikai Központban. A szakembereket Süttő Erika, az SZGYF Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének igazgatója köszöntötte. Kiemelte, hogy a jó…Főoldal > Hírek > Pszichiátriai konferencia Tatán2022. szeptember 09.
Gratulálunk Pál Máriának és Kovács Istvánnak, a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény kitüntetettjeinekA Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Tolna Megyei Kirendeltsége, azon belül is a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény számára az elmúlt hetek különös jelentőségűek voltak. Pál Máriát, az intézmény vezetőjét Magyar Arany Érdemkereszttel, Kovács Istvánt az intézmény vezetőhelyettesét…Főoldal > Hírek > Gratulálunk Pál Máriának és Kovács Istvánnak, a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény kitüntetettjeinek2022. szeptember 08.