273 találat

Jobb adni, mint kapni – a szeretet(doboz) sosem fogy el

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltsége idén is csatlakozott a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat adventi időszakához kapcsolódó jótékonysági adománygyűjtéséhez.

Szakmatámogatási konferencia Esztergomban

„Ez az esemény lehetőséget ad a meglévő esetek jó gyakorlatának cseréjére, amellyel a szaktekintélyek tovább bővíthetik ismereteiket a területen” – foglalta össze beszédében dr. Simon Attila István, az SZGYF főigazgatója a november 30-án rendezett szakmai konferencia jelentőségét.

Ajándékelőadás a RAM Színházban

November 29-én, csütörtökön késő délután az ország számtalan pontjáról, 12 megyéből érkeztek gyerekek és felnőttek a budapesti RAM Színházba. Egy különleges előadásra, a Diótörő megtekintésére gyülekeztek az SZGYF fenntartásában lévő intézmények lakói, mintegy kétszázan.

Tudományos alapossággal a jövőért – Megalakult a Gondoskodáspolitikai Tudományos Tanács

A Belügyminisztérium Márványaulájában ünnepélyes keretek között október utolsó hetében megalakult a Gondoskodáspolitikai Tudományos Tanács, valamint a Köznevelési Tudományos Tanács. Miként azt dr. Pintér Sándor belügyminiszter a köszöntőjében elmondta, a minisztérium valamennyi területén tudományos…

„Tök jó hét” Becsehelyen

A Zala Megyei Szivárvány Egyesített Szociális Intézmény Kivi Szolgáltató Központjában a „Tök jó hét” programsorozat keretében október végén töklámpásokat faragtak Becsehelyen. Az eseményen négy támogatott lakhatást biztosító lakóotthon közel negyven ellátottja vett részt.

Az összetartó gazdák adománya – Lisztadomány Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Százhat tonna gabonát ajándékoztak Jász-Nagykun-Szolnok megye gazdálkodói a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program által. Az adakozásnak köszönhetően az SZGYF Jász-Nagykun-Szolnok megyei kirendeltsége, önkormányzatok, karitatív szervezetek képviselői vehették át a jelképes lisztadományt…

Játszótér és fitneszpark a bélapátfalvi fogyatékossággal élő lakóknak

Sport- és szabadidős eszközökkel bővült a Bélapátfalvai Idősek Otthona és Támogatott Lakhatás intézmény udvara. Az idősek otthona lakói részére filagóriák épültek az intézmény szépen parkosított központi udvarára, illetve a demens részleg előtti parkba. A támogatott lakhatásban fogyatékossággal élő…

Egészségnap a Vas Megyei Szakosított Szociális Intézményben

A lelki egészség nemzetközi napjáról október 10-én emlékeztek meg világszerte. A Vas Megyei Egyesített Szociális Intézményben a dolgozók és a lakók részére szervezett programokkal hívták fel a figyelmet a mentális egészség fontosságára. A nap részeként, Hermánné Bedics Rita intézményvezető előadást…

Magyarok Kenyere a Fejér Megyei ellátottaknak

Idén is folytatódott a Magyar Örökség Díjjal is elismert Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem-program. Immáron tizenkét éve tart a magyar gazdatársadalom meghatározó jótékonysági akciója. Fejér megyében négy gyűjtőponton volt lehetőség a búzaadományok leadására.

„Egy közösséget alkotunk” – Hetvenedik jubileumi ünnepség a hejőbábai otthonban

A Dél-Borsodi Integrált Szociális Intézmény Hejőbábai Otthona fennállásának hetvenedik évfordulóját ünnepelte 2022. október 14-én. Ebben az intézményben pszichiátriai betegeket gondoznak. A jeles eseményt megtisztelte jelenlétével: Radomszki Lászlóné társadalmi felzárkózásért felelős helyettes…