304 találat

Varázslatos természet – A szociális intézményekben és lakásotthonokban élő fiatalok, ellátottak fotóit díjazták Szolnokon

„A szociális ellátórendszerben élők támogatása nemcsak fizikai, hanem lelki segítségnyújtás is. Az alkotás azért fontos, mert aki alkot, az hasznosnak érezheti magát, aki pedig hasznosnak érzi magát, az helytáll az életben és a közösségekben” – fogalmazott beszédében dr. Simon Attila István, az…

Igazi csapatélmény Balatonlellén

A fóti Károlyi István Gyermekközpont Különleges és Speciális Gyermekotthonának lakói egy hetet töltöttek a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság balatonlellei üdülőjében. Nagy várakozás előzte meg az utazást, hiszen a gyermekek és a fiatalok között többen is voltak olyanok, akik most látták…

Bútorokat adományozott a Gattyán Alapítvány Zalában

A Gattyán Alapítvány augusztus végén ünnepélyes keretek között adta át 1,5 millió forint értékű eszközadományát a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Zalaegerszegi Gyermekotthonában. Ennek köszönhető, hogy az intézmény több szakmai egysége is új bútorokkal gazdagodott.

Vértezd fel magad! – Honvédelmi tábor Balassagyarmaton

A Vértezd fel magad! programsorozat részeként, honvédelmi tábort szervezett Balassagyarmaton a Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 25. Keresztényszigethy Sándor Területvédelmi Zászlóalj. A gyermekvédelmi programon Szolnok és Kisújszállás lakásotthonaiban élő fiatalok…

Ökotúra a Velencei-tó körül

Ötnapos napközis táborban vehettek részt a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ otthonában nevelkedő gyermekek a Fejér Megyei Esély Gyermekvédelmi és Gyermeksegítő Alapítvány támogatásával Velencén. A tíz fiatal az alapítványnak köszönhetően napokon át élvezhette a nyaralást a Zöld sziget ÖKO-tábor…

Gyermektábor Balatonlellén

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ nyírbogáti és nyírbátori gyermekotthonában, valamint nyírbátori lakásotthonában nevelkedő gyermekek közül huszonnégyen Balatonlellén nyaraltak július végén. A táborozók hat felnőttel indultak útnak. A szállásukat a Szociális és Gyermekvédelmi…

Álmodd meg, és rajzold le!

Iskolatáskákat kaptak a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gyermekvédelmi Központ lakásotthonaiban élő gyermekek. Az Eszkuláp Állatvédő Egyesület és a Kisújszállási Kutyabarát Egyesület „Álmodd meg, és rajzold le!” iskolatáska projektje civil kezdeményezés útján jött létre. A lakásotthonokban élő gyermekek…

Nyári táborok a Szabolcs-Szatmár Bereg megyében élő gyermekek részére

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tiszadobi Szakmai Terület Berkesz – Nyíregyháza-Nyírszőlős lakásotthonaiban élő gyermekek és a Mátészalkai Szakmai Terület Seres, illetve Komádi csoportja kihasználták a nyári vakációt és élményekben gadag kirándulásokat tettek a szomszédos…

Holland adományok érkeztek Tiszaderzsre

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltség értékes, Hollandiából származó adományt vehetett át Tiszaderzsen az adományozótól, Fodor Gusztáv nagytiszteletű református lelkésztől, aki a Tisza-tavi Keresztyén Kör egyik alapító tagja.  

Petőfi 2022 – Fót

Farkas Rebeka Hajnalka a Károlyi István Gyermekközpont Mogyoródon lévő Utógondozó Otthon fiatalja közel 5 éve ír verseket. Mogyoród község versíró pályázatán most először indult. Rebeka 2. helyezést ért el, ami nagy büszkeség számára és természetesen nekünk is.