Szociális gondoskodás
Valamennyi társadalom egyik legfontosabb feladata, hogy gondoskodjon azon tagjairól, akik életkoruk, egészségi állapotuk, vagy szociális helyzetük miatt magukról már nem tudnak gondoskodni, vagy ha esetleg szellemi, testi vagy fizikai állapotuk miatt áll elő ez az állapot, és családjaik, hozzátartozóik már nem tudják ellátni őket otthonaikban különösen azért, mert szaktudást igénylő gondozást, ellátást is igényelnek.
Fontos törekvésünk életközeli és emberközpontú megközelítés szerint egyre több nagy létszámú intézményt kiváltani (lecserélnünk) több kisebb „intézménnyel”, 10-12 fős lakóotthonnal, amely a gondozottak önállóságát, „természetesebb” életét, társadalmi integrációját segíti elő.
Szociális gondoskodás az alapszolgáltatások és a szakosított ellátások igénybevételével valósulhat meg.
Szakosított ellátás keretében, az ápolást, gondozást nyújtó intézményekben, az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek ellátásáról gondoskodunk. Ilyen intézmények az idősek otthona, pszichiátriai betegek otthona, szenvedélybetegek otthona, fogyatékos személyek otthona, valamint a hajléktalanok otthona.
A rehabilitációs intézményekben az ellátást igénybe vevő önálló életvezetési képességeinek kialakításában, helyreállításában, fejlesztésében nyújtanak segítséget gondozóink.
Fontos feladatuk továbbá a lakó társadalomba történő be-, illetve visszailleszkedésének támogatása és az utógondozás megszervezése is.
Rehabilitációs ellátásban pszichiátriai beteg, szenvedélybeteg, fogyatékossággal élő és hajléktalan személyek szakellátása biztosított.
A szociális ellátások között az ún. támogatott lakhatás egy viszonylag fiatal ellátási forma, amely a fogyatékossággal élő személyek, a pszichiátriai betegek (kivéve demens személyek) és a szenvedélybetegek részére érhető el, figyelemmel életkorukra, egészségi állapotukra és önellátási képességeikre.
A támogatott lakhatás szolgáltatás egy olyan korszerű szociális ellátás, amelyben létrejöhet az az életforma, amelyben a súlyos, halmozott fogyatékossággal élő személyek a társadalom egyenrangú tagjaiként, abba integrálódva, képességeik mentén, folyamatos szakmai személyi segítés és támogatás mellett élhetik mindennapjaikat, azaz az otthonuk az otthonukká válik, ahonnan eljárnak dolgozni, bevásárolni, szórakozni, sportolni.
Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben – a hajléktalanok éjjeli menedékhelye és átmeneti szállása kivételével – egy évre ideiglenes jelleggel teljes körű ellátás biztosított. Különös méltánylást érdemlő esetekben az egy éves időtartam az intézmény orvosa szakvéleményének figyelembevételével egy alkalommal, egy évvel meghosszabbítható.
Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény az időskorúak és a fogyatékos személyek gondozóháza, a pszichiátriai betegek és a szenvedélybetegek átmeneti otthona, valamint az éjjeli menedékhely és a hajléktalan személyek átmeneti szállása.
A lakóotthonok olyan nyolc-tizenkettő, külön jogszabályban meghatározott esetben tizennégy pszichiátriai beteget vagy fogyatékos személyt – ideértve az autista személyeket is – valamint szenvedélybeteget befogadó intézmények, ahol az egyén képességihez igazodva kap megfelelő mértékű gondoskodást, életkörülmények biztosítását és vagy szakellátást (testi szakápolást, mentális vagy testi rehabilitációt stb.).