383 találat

Színházlátogatáson a szabolcsi gyermekek

Életre szóló élménnyel gazdagodtak azok a gyermekek, akik a Pesti Magyar Színházban nézhették meg a Valahol Európában c. musicalt. A Nádasdy Kálmán- és Jászai Mari díjas Nagy Viktor által rendezett előadás főbb szerepeiben olyan ismert színészek játékát csodálhatták, mint a Jászai Mari- és Kossuth…

Esély Sportnap

A Zala Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház az idei évben hetedik alkalommal szervezett Esély Sportnapot Zalaegerszegen, az Apáczai Csere János Művelődési Központban. A program célja a szemléletformálás volt, a lakosság saját élményeken alapuló érzékenyítése fogyatékkal élő embertársaink…

Varázscsepp döntő 2019

Kilencedik alkalommal rendezte meg a Varázscsepp Tehetségkutató Verseny döntőjét a Cseppkő Gyermekotthoni Központ a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság támogatásával május 11-én, szombaton a Marczibányi Téri Művelődési Központban. A megjelenteket Járóka Lívia, az Európai Parlament alelnöke,…

II. Vándor fakanál főzőverseny – Arló

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Nevelőszülői Hálózata 2019. április 27-én megrendezte az immár hagyományosnak számító főzőversenyét. A II. Vándor fakanál bográcsfőző verseny helyszínéül a gyönyörű fekvésű, suvadással keletkezett Arlói-tó…

Nevelőszülők toborzó napja Békéscsabán

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma „Befogadlak nevelőszülői országjárás” részeként április 30-án Nevelőszülői toborzó nap került megrendezésre Békéscsabán. Az eseményen részt vett és beszédet mondott Dr. Simon Attila István szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár.

Pályaorientációs foglalkozás a Budapesti Rendőr-főkapitányságon

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Teve utcai székházában gyermekvédelmi intézményekből érkezett fiataloknak tartottak pályaorientációs foglalkozást a főkapitányság szakemberei. A fiatalok a képzéssel kapcsolatos ismertető anyagot is kézhez kaptak, amely segíti őket a további tájékozódásban.

Eltereltünk a IX. Országos Rendőr-és Tűzoltó Napon

Április 27-én került sor a IX. Országos Rendőr-és Tűzoltó Nap című rendezvényre, amelyen a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Esélyteremtési Főosztály Drogmegelőzési Programok Osztálya megelőző-felvilágosító szolgáltatást végző szervezetekkel közösen az „Elterelés szimuláció” interaktív…

„1848-49 Emlékezete – Fóti Gyermek Tavaszi Hadjárat”

Hatodik alkalommal indultak csatába a gyermekcsapatok a Károlyi István Gyermekközpont „1848-49 Emlékezete – Fóti Gyermek Tavaszi Hadjárat” elnevezésű honvédelmi vetélkedőjén. Folytatva a hagyományokat, a Károlyi István Gyermekközpont számos gyermekotthon, illetve javítóintézet részvételével április…

„Befogadlak” – Egy nap a nevelőszülőkért Pécsett

A „Befogadlak” nevelőszülői program keretében 2019. április 27-én, szombaton 10-17 óra között rendezik meg Pécsett, a „Befogadlak” – Egy nap a nevelőszülőkért című rendezvényt, amelynek helyszíne a Zsolnay Kulturális Negyed - E78 épülete.

Idősek és fiatalok együtt készültek a húsvétra

A Heves Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézmény egri székhelyén kézműves játszóházat tartottak április 16-án. Az ünnepi készülődésbe az Egri és a Parádi Idősek Otthonából érkezett vendégek is bekapcsolódtak, az aktív szép korúak és a fogyatékossággal élő gyermekek együtt készítették a húsvéti…