Szalai Ádám ajándékai
A Szalai Ádám által létrehozott Játékidő Alapítványnak köszönhetően, egy hónapok óta dédelgetett álmot sikerül megvalósítani a József Attila Gyermekotthoni Központ Székhelyén. Az intézményben több fiatal is versenyszerűen sportol, napi szinten edzenek, ezzel is példát mutatva társaiknak.
![](https://szgyf.gov.hu/wp-content/uploads/2020/12/j-kp.jpg)
Egyre inkább megfogalmazódott az igény, hogy intézményükben kialakítsunk egy biztonságos eszközökkel felszerelt edzőtermet a gyermekek számára. Ez a vágyunk teljesült most december 21-én a Játékidő Alapítvány jóvoltából. Kovács-Müller Adrienn, az alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint Szalai Bertalan és Szalai Vilmos, a nemzetközi hírű válogatott magyar futballista, Szalai Ádám testvérei adták át a nagy értékű ajándékokat. Az intézmény egy futópaddal, fekvenyomó paddal, súlyzókkal és pinpongasztallal gazdagodott, melyek a már régóta vágyott edzőterembe kerülnek. A Németországban tartózkodó és december 23-án még mérkőzésen játszó Szalai Ádám nem tudott részt venni sűrű meccsei miatt az átadáson. Különlegesen hasznos és nagylelkű adományát ezúton is köszönjük neki.
József Attila Gyermekotthoni Központ