Húsvétvárás Baranyában – látogatás a Zengővárkonyi Míves Tojás Múzeumban
A húsvét és a hímestojás elválaszthatatlan fogalmak. Főként faluhelyen, de a városban élők döntő többségénél is az ünnephez hozzátartozik a hímestojások készítése, vásárlása, ajándékozása.
Ilyentájt a Zengővárkonyi Míves Tojás Múzeumban is megélénkül az élet; immár 18. éve tartó hagyomány a Nagyhét programsorozat, amelynek célja, hogy népszerűsítse a tojásdíszítést, és nem utolsó sorban a látogatók ünnepre hangolódását segítse.
A Virágvasárnapon tartott nyitórendezvényre a Gyermekvédelmi Központ Baranya Vármegye intézmény Tücsök Különleges Lakásotthonának lakói is ellátogattak. A rendezvényen nemcsak a kiállított műtárgyakban gyönyörködhettek, hanem nyomon követhették azt is, hogy hogyan lesz a természetes tojásból díszes remekmű. Megismerhették a díszítő módszerek folyamatát, a tojásírás fortélyait pedig a gyakorlatban is kipróbálhatták. A „Hímestojás Szeretteinknek” program keretében szakértő kezek, neves tojásfestők segítették az alkotások létrejöttét. Aki nem vállalkozott sajátkezű festésre, annak is lehetősége volt ajándékot választani szeretteinek.
Sok egyéb program is színesítette a napot, a gyermekek hagyományos locsoló versekkel, illetve szebbnél szebb hímestojás-mintákat ismertető játékokkal is megismerkedhettek.
Az ünnepvárás jegyében tett kirándulás után neveltjeink sok-sok élménnyel gazdagodva, saját készítésű, kézzel festett tojásokkal tértek haza.
Baranya Vármegyei Kirendeltség