461 találat

Esély Nap az SZGYF-ben

A fogyatékossággal élők világnapja alkalmából – melyet december 3-án tartanak világszerte – a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság és kirendeltségei Esély Napot tartottak az SZGYF földszinti tárgyalójában. A résztvevők online konferencián ismerhették meg a fogyatékossággal élők helyzetét,…

Szakmatámogatási konferencia Esztergomban

„Ez az esemény lehetőséget ad a meglévő esetek jó gyakorlatának cseréjére, amellyel a szaktekintélyek tovább bővíthetik ismereteiket a területen” – foglalta össze beszédében dr. Simon Attila István, az SZGYF főigazgatója a november 30-án rendezett szakmai konferencia jelentőségét.

Ismert musicalszínészek léptek fel Bonyhádon

Az idén megrendezett IV. Fejlesztő Foglalkoztatók Fesztiválján a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény vette át „Az év fejlesztő foglalkoztató intézménye” díjat. Az intézmény az oklevél mellé élményalapú ajándékot is kapott a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól.

Ajándékelőadás a RAM Színházban

November 29-én, csütörtökön késő délután az ország számtalan pontjáról, 12 megyéből érkeztek gyerekek és felnőttek a budapesti RAM Színházba. Egy különleges előadásra, a Diótörő megtekintésére gyülekeztek az SZGYF fenntartásában lévő intézmények lakói, mintegy kétszázan.

Magyar csörgőlabda napja a Ludovika Arénában

A magyar csörgőlabda napja alkalmából november 28-án a Ludovika Arénában ünnepélyes keretek között idézték fel a sportág magyar képviselőinek sikereit. Az eseményen együttműködési megállapodás született a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, valamint a Magyar Kézilabda Szövetség között.

„Beszéljünk egymással, figyeljünk egymásra” – interjú dr. Szőke Lászlóval

A Kossuth Rádió Napközben című műsorának november 28-án dr. Szőke László, az SZGYF Esélyteremtési Főosztálya Fogyatékosságügyi Osztályának vezetője volt a vendége. A szakember az interjúban többek között a december 3-i fogyatékossággal élők világnapjára hívta fel a figyelmet.

Visszatekintés az őszre – Programok a pásztori szociális központban

A pásztori Győr-Moson-Sopron Megyei Gondoskodás Szociális Központ munkatársai idén is több őszi programot szerveztek, amelyeket nagy lelkesedéssel fogadtak az ellátottak. Szeptember első napjaiban az intézmény dolgozói a lakókkal közösen egy kiállítást szerveztek az otthonban élők munkáiból és…

Papírbrikett gyártása Turbékpusztán

A téli hideg beköszöntével kiemelt kérdés a fenntartható tüzelő beszerzése, ugyanakkor a legtöbb helyen rendelkezésre állnak olyan hulladékok, amelyekből tüzelőanyag állítható elő. A Baranya Megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézmény – a fejlesztő foglalkoztatás keretén belül –…

„Bárka” Fejlesztő Foglalkoztató a Facebookon

A Bács-Kiskun Megyei „Bárka” Integrált Szociális Intézmény székhelyén és telephelyein évek óta dolgoznak fejlesztő foglalkoztatásban az ellátottak és készítenek szebbnél szebb használati tárgyakat, dekorációs termékeket kerámiából és textilből. Az elkészült termékek értékesítése elsősorban…

Az Aranyág Otthon fennállásának 40. évfordulóját ünnepelték Bázakerettyén

„Az intézményben folyó szakmai munka, mind a színjátszókör, mind a fejlesztő foglalkoztatás olyan jeles, hozzáadott érték, mely hozzájárul ahhoz, hogy az intézmény nemcsak lakóhely, hanem sokkal több legyen ennél” – mondta dr. Simon Attila István, az SZGYF főigazgatója a jubileumi rendezvényen.