Fészekmeleg és odafigyelés – Száznegyvenedik születésnapját ünnepelte a Zita Speciális Gyermekotthon

A száznegyven éve alapított Zita Speciális Gyermekotthon születésnapját ünnepelték október 5-én Kaposváron. A bensőséges hangulatú eseményen dr. Simon Attila István, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója díszoklevelet adott át Csatos Zsuzsannának, a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatójának.

Főigazgató és Csató Zsuzsanna 2jpg

Csatos Zsuzsanna köszöntőjében a készülődés, a várakozás örömére utalt, valamint a jubiláló gyermekotthonban tapasztalt fészekmelegre, növendékeik biztonságára. Az igazgató maga konferálta fel tehetséges diákjuk, Nichter Dominik gitárjátékát és Kovács Nikolászt, aki dallal-verssel bizonyította talentumát.

Szita Károly

Szita Károly, Kaposvár polgármestere egyebek mellett azt emelte ki: büszke az intézményre, amely a megyeszékhely fontos része, és felsőfokon látja el feladatait. A befogadás, az istápolás nemcsak az elmúlt időszakban jellemezte a gyermekotthont, hanem jelenleg is mindennapjaik része. Isten áldását kérte az intézményre.

Gelencsér Attila orsz gy. képviselő
Csakúgy, mint Gelencsér Attila, Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője, aki arra emlékeztetett: a kaposvári gyermekotthon már akkor létezett, amikor még országosan nem rendelkeztek arról, hogy befogadják a család nélkül maradt gyerekeket, akikből – Böjte Csaba atya gondolatait idézve – ki kell szeretni a jót. Azt is felvetette: vajon az innen kikerülők meg tudják-e állni a helyüket a világban.

Piroska

Bogdán Piroska egykori növendék visszaemlékezésében éppen ennek adott hangot; arról beszélt megrendítően, hogy neki 1969 és 1983 között a valóságos otthont jelentette az akkor már Zója nevet viselő intézmény; odafigyelő, gondoskodó nevelőkkel, akik sportolni, bábozni tanították, akik a tanulást, a tudást mindennél fontosabbnak tekintették, s felnyitották szemét a világra. Igaz, a megszokottól kicsit más sorrendben alakult az élete; tizenhét esztendősen férjhez ment, jövőre lesznek negyvenéves házasok, szült két gyereket, van három unokájuk, s időközben tovább képezte magát, s jelenleg is a gyermekvédelemben dolgozik; a kaposvári családsegítő központ munkatársa.

Fülöp Attila

Az élménygazdag beszámoló után Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárt megköszönte az őszinte szavakat, a citeramuzsikát, majd a hiteles példaadásról szólt, amely teljesebbé teheti az életet a gyermekvédelemben. Gratulált a jubiláló intézménynek és arról is beszélt: egy-egy ilyen évforduló azért is fontos, hogy ráirányítsa a figyelmet a segítő szakmákra, melyeknek szerepe nem szűnt meg, sőt egyre nagyobb szükség van rájuk.

Főigazgató és Csató Zsuzsanna

Ezután dr. Simon Attila István, az SZGYF főigazgatója lépett színpadra és Wass Albert szavaival méltatta az intézményt: „A legnagyobb örökség, amit adni lehet az utódnak, az otthon”. Hozzátette: „Az intézmény száznegyven éve szolgál otthonként gyermekeink számára, ami valóban komoly örökség.” A főigazgató az évforduló alkalmából díszoklevelet nyújtott át Csatos Zsuzsannának – megköszönve a kollektíva áldozatkész munkáját. Dr. Simon Attila István az SZGYF által kiírt Egészséges életmód elnevezésű rajz- és fotópályázaton való sikeres szereplésért oklevelet nyújtott át Nagy Márknak, a fonyódi II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthon növendékének, aki első díjat nyert alkotásával, valamint a harmadik helyezett Horváth Flóra Dorina is oklevélben és könyvutalványban részesült, aki szintén a fonyódi intézmény növendéke.

Rumszauer

Dr. Rumszauer Miklós püspöki helynök, a Szent Margit-Szent József-templom plébánosa mesébe szőtt bölcsességgel nyitotta fel a közönség szemét a hitre, a teljes életet, s a boldogság forrását jelentő keresztre; a meghajtogatott papírkeresztet Fülöp Attila államtitkárnak nyújtotta át, miután megáldotta a gyermekotthont, lakóit, munkatársait és a jubileumi rendezvény résztvevőit.

DSC 0375

Ezután az intézménnyel ismerkedtek a vendégek – köztük a szakszolgáltatási, a közoktatási és a gyermekjóléti társintézmények vezetői, a civilszervezetek, a támogatók képviselői. Az esemény zárásaként Troszt Éva, a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatóhelyettese Erősségeink, lehetőségeink a speciális szükségletű gyermekek nevelésében című előadása hangzott el. Köszöntötték az intézmény egykori igazgatónőjét, a 103 éves Magyar Sándornét, aki az 1960-as, 1970-es években, nyaranta, eredeti beosztásának ellátása mellett, a Somogy Megyei Tanács József Attila Gyermeküdülőjét vezette Balatonszárszón, és kéthetes váltásokban, az ország különböző állami nevelőintézeteiből fogadtak gyermekeket.

Tompa Krisztián, a Zita Speciális Gyermekotthon vezetője növendékeire, a kiváló munkatársi gárdára és a jövőre emelte poharát, majd megszegték a születésnapi tortát.


SZGYF Somogy Megyei Kirendeltség

Fotó: Tompa Krisztián Zoltán