Intézményi fejlesztő foglalkoztatás hírei

Június 1-én a Tordasi Műhely meghívására egy jól megszervezett „Fogis nap”-on vehettünk részt Tordason. Katona Mihály szakmai vezető és kollégái kedvesen fogadtak bennünket, és bepillantást nyerhettünk műhelyeik életébe.

„Kitartás, munka, akaraterő, újrakezdés, esély, támogatás, befogadás. Amit a fejlesztő foglalkoztatás révén megtapasztalunk, hazaviszünk, ajándékként adjuk át másoknak, mind-mind ezeket az értékeket közvetíti” – hívta fel a figyelmet a vásárban megvehető különleges termékek mögött álló munkára dr. Simon Attila István, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója a fejlesztő foglalkoztatók IV. húsvéti vásárának megnyitóján, utalva azokra az intézményekre, ahol a szemrevaló kézműves termékek készülnek. A főigazgató személyes emlékként hozzátette, hogy 2018 óta, közel öt éve részese a fejlesztő foglalkoztatás országos nagy, de egymásra mindig odafigyelő, családias közösségének.

A Korona Integrált Szociális Intézmény Komárom – Esztergom Vármegye fejlesztő foglalkoztatásban részt vevő Lakói március 7-én ellátogattak a területileg illetékes járási foglalkoztatási osztályra (Komárom – Esztergom Vármegyei Kormányhivatal Esztergomi Járási Hivatala Foglalkoztatási Osztály Esztergom), ahol Petrovszki Viktória és Ivanics Zsuzsanna foglalkoztatási szakügyintézők adtak tájékoztatást a hivatal munkájáról és a nyújtott szolgáltatásról.

Az Esélyteremtési Főosztály Fejlesztő Foglalkoztatási Osztálya 2023 márciusában képzéseket indított a fejlesztő foglalkoztatásban részt vevő intézmények dolgozói, illetve a kirendeltségek fejlesztő foglalkoztatással foglalkozó munkatársai számára. A képzéssorozat célja, hogy az intézmények professzionális segítségnyújtást kapjanak, mely a szakmaiságon túl olyan kompetenciák fejlesztését eredményezi, amely a még hatékonyabb és eredményesebb munkavégzést teszi lehetővé.

Sikerrel zárult idén tizedik karácsonyi vásárunk, ahol a gazdára lelt értéktárgyakból befolyt összeg egy az egyben a foglalkoztató helyek bevételeit képezi. Főigazgatónk az Info Rádiónak adott interjújában is kiemelte, hogy a kiállított tárgyak színessége és mennyisége is méltó bizonyítéka annak, hogy micsoda értékteremtő munka folyik intézményeinkben a fejlesztő foglalkoztatás keretében.