Powered by EverLive.net

Változások a szociális ellátórendszer kialakításában a centralizáció-decentralizáció szempontjából

Az állampolgárok szociális biztonságát az állam a pénzbeli, természetbeni és a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások rendszerének működtetésével biztosítja. A személyes gondoskodást biztosító szolgáltatások egy része minden településen kötelezően nyújtandó ellátási forma, más része meghatározott településnagysághoz kötött. A szolgáltatások, ellátások megszervezése a rendszerváltás óta számos változáson ment keresztül:

Az első paradigmaváltásnak azt tekinthetjük, hogy a szociálisan rászorultak ellátásának megszervezése a rendszerváltás időszakában a központi államhatalomtól a helyi önkormányzatokhoz lett delegálva. Az ellátás felelőssége, a feladatellátás és a szabályozás is decentralizált lett. A szociális szolgáltatások létrehozása, az igénybevételi eljárások, a pénzbeli ellátások kialakítása, folyósítása és finanszírozása terén is nagy önállóságot kaptak az önkormányzatok.

A második paradigmaváltás az volt, hogy amikor már látszottak a decentralizálás problematikus pontjai, elindult egy ellentétes irányú folyamat: a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III törvény és későbbi módosításai során már szabályozták a pénzbeli ellátások rendszerét és kialakult a normatív finanszírozás. A központi állam egyre több szolgáltatás biztosítására kötelezte az önkormányzatokat és egyre több szolgáltatás rendelkezett normatív támogatással, ami különböző mértékben fedezte a kiadásokat. Időközben kialakult olyan szolgáltatás is, amelynél a pénzbeli támogatás feltétele a személyes szolgáltatás igénybevétele.

A harmadik paradigmaváltás a 2010-ben elindult a szociális ellátások megújítását célzó folyamat.

A rendszerváltozást követő társadalmi folyamatok gyermekvédelmi hatásait a korábbi ellátásokkal és intézményrendszerrel már nem lehetett kezelni. Az alapvető szemléleti és intézményi modernizációt az európai integrációs törekvések is elodázhatatlanná tették.

1991-ben az Országgyűlés a magyar jogrendbe iktatta az ENSZ-nek a Gyermek Jogairól szóló Egyezményét (1991. évi LXIV. törvény). Törvénybe iktatásával új, nemzetközileg elfogadott alapra került a gyermekvédelmi szakma ismeretrendszere.

A fenti tendenciák megalapozták a Gyermekvédelmi törvény elfogadását. Erre végül 1997. április 22-én került sor. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 1997. november 1-jén lépett hatályba. A fenntartói és működtetői feladatok meghatározása mellett a törvény rendelkezett a módszertani, információs, képzési, kutatási és nemzetközi vonatkozású feladatok teljesítéséről is. Ennek érdekében jött létre 1998. január 1-jei hatállyal az Országos Család- és Gyermekvédelmi Intézet.

A törvény életbelépése után megkezdődött az intézmények és ellátások szervezett strukturális átalakulása, mely folyamat 2003 őszén a Gyermekvédelmi törvény és végrehajtási rendeleteinek első átfogó módosításával zárult. A Gyermekvédelmi törvény életbelépését követő mintegy öt évben a gyermekvédelmi ellátások intézményi struktúrája a törvényben előírt modellhez igazodó szervezeti rendszerré alakult át.

Néhány év múlva azonban elindult az a folyamat, melyben a gazdasági nehézségek következtében a szakellátás rendszerének megszervezésében és irányításában a Gyermekvédelmi törvény modelljétől eltérő különböző megyei variációk jelentek meg. Ráadásul ezek folyamatosan zajló, gyakori irányítási és szervezeti átalakítást jelentettek.

Körülbelül 2005-től intézmény-összevonási, központosítási hullám indult a megyékben. Létre jöttek az egy-egy megye teljes szakellátási rendszerét magukba foglaló gyermekvédelmi központok. Néhány megyében sor került kisebb vagy nagyobb mértékű férőhelyszám csökkentésre is.

Az átszervezések gyakorisága és kiterjedtsége (szervezeti változások, költözések, összevonások, megszüntetések, a munkatársak fluktuációja) egy idő után a szakellátás otthont nyújtó feladatával már nem volt összeegyeztethető. Ez pedig nem jelent kevesebbet, mint hogy az ellátás anyagi feltételrendszerének ellehetetlenülése mellett a szakmai feladatok teljesítésének feltételei is vészesen leromlottak.

Mindez része volt annak a folyamatnak, melynek megállítása, valamint az ellátások újraszervezésének célja a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvény megalkotásához vezetett. Ahogy erről a törvény bevezető szakasza fogalmaz, „a Jó Állam kialakítása érdekében, a törvényesen és átláthatóan működő, a közszolgáltatásokat maradéktalanul biztosító Állam működési feltételeinek a megteremtése, valamint a területi és helyi közigazgatási rendszer megújítása, alacsony hatékonyságának orvoslása és a struktúrájának átláthatóbbá tétele, az ellátási színvonal emelése, egységessége, valamint a hatékonyabb, költségtakarékosabb intézményfenntartás érdekében.”

Így a 2011. évi CLIV. törvény alapján a megyei önkormányzati fenntartásban lévő szociális és gyermekvédelmi intézmények 2012. január 1-jével állami fenntartásba kerültek.

A megkezdett folyamatot vitte tovább az egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények átvételéről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXCII. törvény, melynek értelmében 2013. január 1-jétől a fogyatékos, a pszichiátriai és a szenvedélybeteg személyek átmeneti és tartós bentlakást nyújtó ellátásának megszervezése és az intézmények fenntartása is állami kötelezettséggé vált.

Az átvett intézmények állami fenntartói és módszertani támogató feladatait a 316/2012. (XI. 13.) Kormányrendelet alapján, 2013. január 1-jétől a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság látja el.