Dévény Anna, a mozgásgyógyító

Dévény Anna nem az első magyar úttörő, aki hosszú pályafutása nagy részében sem anyagi, sem erkölcsi értelemben nem kapta meg a jelentőségéhez mért figyelmet. Márpedig az általa kidolgozott Dévény-torna nem csupán hazai vonatkozásban, de világszinten is hatalmas jelentőségű mozgásrehabilitációs módszer.

Dévény Anna útja nem egyenesen vezetett a nagy horderejű felfedezésig. 1935-ben született, gyerekként átélte Budapest bombázását, majd 9 évesen elvesztette édesanyját. Nehéz gyermekkora után sikerült leérettségiznie, sőt, gyógytornász diplomát is szerzett. Saját bevallása szerint azonban nem gyógyító, hanem táncművész akart lenni, ám be kellett látnia, hogy alkata nem teszi alkalmassá a hivatásos táncos karrierre. A zene és a tánc szeretete ugyanakkor egész életét végigkísérte, a mozgásművészet pedig választott szakmájában, a mozgásrehabilitációban is nagy jelentőséggel bírt.

A Dévény-módszer kifejlesztése nem egy tudatos, átfogó munka eredménye. Egy apró kis megfigyeléssel kezdődött minden. Mikor egy oxigénhiányos születés következtében mozgáskoordinációs zavartól szenvedő babával foglalkozott, mintegy öntudatlanul simogatni kezdte a kicsi állát, arcát. Hamar észrevette, hogy a baba görcsös lábtartása a simogatás következtében engedni kezd. Ez a tapasztalat hallatlan örömmel töltötte el, és a módszer kialakítása a tudatos fejlesztés szakaszába lépett. Elsőként több más babánál is kipróbálta a mozdulatsor hatását, és miután látta, hogy sikerrel jár, a reflexes választ a karokra vonatkozóan is keresni kezdte. Ezután jött csak a munka javarésze, több éves kutatás, próbálkozás, zsákutcákkal és kudarcokkal kísért fejlesztés következett, míg a Dévény-módszer koherens egésszé formálódott.

A módszert elsősorban oxigénhiányos születések után alkalmazzák, ám ma már egyre szélesebb körben jut szerephez, még felnőttek mozgásterápiás foglalkozásain is. Dévény Anna felfedezésének alapja, hogy az agy ép területeit egyfajta izommozgatásos technikával rá lehet bírni, hogy vegye át a sérült rész feladatait, ezáltal kiküszöbölhetők a mozgásbeli rendellenességek, megszüntethető az izmokban a feszesség, felszámolhatók az izomtónus-eltérések. A technika hasonlít egy sajátos tornához, ezért gyakran nevezik Dévényi-tornának is. „Alkalmazásához nem kell gyógyszer, nem kellenek gépek, semmilyen segédeszköz, csupán a természet öngyógyító erejét használjuk” – foglalta össze a hatékonyság kulcsát Dévény Anna.

A módszer sikerét természetesen a rengeteg gyógyult gyermek igazolta, az oxigénhiányos esetek 80 százalékában bizonyult hatékonynak. Azt gondolnánk, hogy a Dévény-módszer pillanatok alatt elterjedt legalább a hazai szakmai gyakorlatban, és a számokban is mérhető siker igazolta létjogosultságát, ám ez nem egészen volt így. A megkérdőjelezhetetlen eredményességnek volt ugyanis egy sajátos vonatkozása. Szembesítette a szakmát azzal a ténnyel, hogy az egész addigi mozgásrehabilitáció tévúton járt. „Lábnyomok nélkül indultam el” – mondta egy interjúban Dévény Zsuzsa. A merőben új megközelítést pedig nem fogadta kitörő örömmel a szakmai közösség.

A Dévény Speciális manuális technika-Gimnasztika Módszer – röviden: DSGM – alkalmazásában, népszerűsítésében új fejezetet nyitott a Dévény Anna Alapítvány, ami 1990-ben kezdte meg működését. Az alapítvány több ezer gyerek számára adta vissza a mozgás örömét, emellett pedig posztgraduális képzéssel is foglalkozik, ahol képzett gyógytornászok sajátíthatják el a Dévény-módszert.

Dévény Anna élete végéig dolgozott, a gyermekeket érintő munkáján kívül foglalkozott felnőttek mozgásrehabilitációjával, és speciális tréningeket tartott a Magyar Állami Operaház balettegyüttese számára. A ma már elismert módszer fejlesztője több jelentős díjban is részesült, így 2010-ben elnyerte a Prima Primissima díjat, 2014-ben a Magyar Érdemrend Középkeresztjét, 2017-ben pedig a Magyar örökség díjat. A számos elismerés ellenére felfedezését nem a saját zsenialitásának tudta be, inkább kegyelemként tekintett rá. Bár több ezer gyereken segített életében, mégsem csinált nemzetközi karriert, nem gazdagodott meg több évtizedes pályafutása alatt. Ahogy élete végén, 2017-es halálát megelőzően egy interjúban mondta: „A végén semmi más nem számít, csak a tisztesség.”