Barnardo, aki egyetlen gyermeket sem hagyott hátra

Thomas John Barnardo gyermekvédő tevékenysége alapvető szemléletváltást jelentett, és vitathatatlan hatást gyakorolt a modern gyermekvédelem kialakulására. Születésnapja alkalmából tisztelgünk emléke előtt.

Ma már akármennyire is hihetetlen, de 150 évvel ezelőtt még a nagyvárosi élet része volt, hogy nyomorgó gyerekek éltek és haltak meg az utcákon. Londonban, az ipari forradalom fellegvárában a kapitalizmus térnyerésének természetes velejárója volt a gyerekszegénység elképesztő mértéke. Thomas John Barnardo volt az, akinek nem csupán szemet szúrt ez az elviselhetetlen helyzet, de tett is azért, hogy az alapvető életfeltételeket is nélkülöző gyerekek esélyt kapjanak az életre. „Egyetlen rászoruló gyermeket sem utasítunk el” – állt az általa alapított intézmény ajtaja fölött.

Barnardo 1845. július 4-én született az írországi Dublin városában, jómódú kereskedőcsaládba. Fiatal korában erősen vallásos neveltetésben részesült, és már tizenévesen misszionáriusi pályáról álmodott. Eredetileg azt tervezte, hogy Kínába utazik orvos-misszionáriusként, ezért orvosi tanulmányokba kezdett.

Tanulmányai miatt az 1860-as évek közepén Londonba költözött. A város keleti része, az úgynevezett East End ekkoriban Európa egyik legnyomorúságosabb városnegyede volt, az ipari forradalom után, az alapvető társadalmi változások következtében emberek tízezrei éltek itt rettenetes szegénységben. A zsúfolt lakásokban betegségek terjedtek, a gyermekhalandóság rendkívül magas volt, és rengeteg árva vagy elhagyott gyermek kóborolt az utcákon.

Barnardót mélyen megrázta a helyzet. Egy alkalommal egy hajléktalan fiú megmutatta neki, hogy egy háztetőn több tucat gyermek alszik minden éjszaka, mert nincs hová menniük. Néhány nappal később a fiú meghalt. Ez az esemény döntően befolyásolta Barnardo életét: feladta misszionáriusi terveit, és elhatározta, hogy életét a londoni szegény gyermekek megsegítésének szenteli.

1870-ben megnyitotta első gyermekotthonát. Alapelve, miszerint egyetlen nincstelen gyermeket sem utasít el, akkoriban szokatlan vállalás volt, hiszen a legtöbb árvaház korlátozott férőhellyel működött, a rászoruló gyerekeknek csak töredékét tudták befogadni. Barnardo azonban úgy vélte, hogy minden gyermeknek joga van biztonsághoz, ételhez és szeretethez. Az első otthon sikere után, a következő évtizedekben, sorra nyíltak az új intézmények. Nemcsak fiúk, hanem lányok és csecsemők számára is létrehozott otthonokat. Emellett iskolákat, szakmai képzőhelyeket és egészségügyi intézményeket is alapított. Célja nem pusztán a gyermekek életben tartása volt, hanem az, hogy később önálló, dolgozó felnőttekké válhassanak.

Barnardo különösen fontosnak tartotta a szakmai képzést. A fiúk különféle mesterségeket tanulhattak, a lányokat pedig olyan ismeretekre oktatták, amelyekkel munkát találhattak. Meg volt győződve arról, hogy a tartós segítség nem egyszeri adományt, hanem valódi életlehetőséget jelent.

Az 1880-as és 1890-es években a szervezet tovább bővült. Barnardo több ezer gyermeket helyezett nevelőcsaládokhoz vagy segített nekik új életet kezdeni Kanada különböző területein, ahol akkoriban mezőgazdasági és ipari munkaerőre volt szükség. Ez a gyakorlat ma már vitatott megítélésű. Bár sok gyermek valóban jobb körülmények közé került külföldön, mások nehéz fizikai munkát végeztek, követhetetlenné vált a sorsuk, és néhányukat valóban kizsákmányolták, kihasználták. A történészek ezért Barnardo munkásságának ezt a részét árnyaltan értékelik, annak ellenére, hogy segítő szándéka vitathatatlan.

Barnardo kiváló szervezőnek és adománygyűjtőnek bizonyult – ez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy számtalan intézménye anyagi hátterét biztosítsa. Rendszeresen tartott előadásokat, beszámolókat jelentetett meg, valamint fényképekkel dokumentálta a gyermekek állapotát, amolyan előtte-utána fotósorozatok formájában. Ezek a képsorozatok nagy hatást gyakoroltak a közvéleményre, és jelentősen lendítettek a tehetősebbek adományozó kedvén. Ma már természetesen vita tárgya lehet, hogy a nyomor dramatizálása, már-már szenzációhajhász bemutatása megengedhető-e a jó cél érdekében.

Thomas John Barnardo 1905. szeptember 19-én hunyt el Londonban. Halálakor már több mint száz intézmény működött az irányítása alatt, és becslések szerint élete során mintegy 60 000 gyermek köszönheti jobb sorsát, vagy egyenesen életét Barnardo tevékenységének. Munkássága azonban ezzel nem ért véget: az általa létrehozott szervezet tovább fejlődött, és ma is aktív.

Napjainkban a Barnardo’s már nem árvaházakat működtet, hanem korszerű gyermekvédelmi szolgáltatásokat nyújt. A szervezet támogatja a bántalmazott gyermekeket, a nevelőszülői rendszert, a fogyatékkal élő fiatalokat, valamint a hátrányos helyzetű családokat.