Tudományos élmények Egerben

A Heves Megyei Gyermekvédelmi Központ Egri és Pétervásárai Gyermekotthonából tizenhét érdeklődő gyermek és kísérőik látogattak el az egri Csillagvizsgáló és Tudományos Élményközpontba május 21-én.

 

A fiatalok a csillagvizsgálóban

Az egri camera obscura szerkezete egyszerű optikai eszköz: egy hatalmas méretű fényképezőgép a besötétített szobában. Az általa létesített kép egy fehér asztallapra vetítődik ki, így azon látni, hogy abban a pillanatban mi is történik a város valamely adott pontján. Az ötletes technikai eszköz kisebb és hordozható változatát a rajz-és festőművészetben a pontos perspektíva felvázolásának segédleteként ma is alkalmazzák. Az egri sötétkamra a kontinens legrégebbi működőképes panoráma kivetítő berendezése. Hell Miksa bécsi csillagász a város lakosságának valamint a püspök vendégeinek szórakoztatására tervezte. Segítségével a város nevezetességeit ismerhetjük meg madártávlatból. Külön élményt jelentett a gyerekek számára, hogy egy papírlap segítségével maguk is „megemelhették” az utakon haladó járműveket.

Kísérletezés közben

A tudományos élményközpont termeiben a fizikai kísérletek bemutatását követően a gyerekek maguk is birtokba vehették az eszközöket, így gyertyalángot fújtak el egy lyukas fenekű dob segítségével, különböző tükrökben szemlélhették meg testük sovánnyá vagy éppen ducivá alakulását, labdát lebegtettek, hőlégballont szimuláltak. A „Kísérletek a konyhában” címmel kémiai kísérleteket is láthattak. Az azokat bemutató egyetemi tanár humorral libbentette fel a leplet a varázslatnak gondolt jelenségekről.

Köszönjük Vasné Tana Juditnak, az Egri Csillagásztorony Védelmében Alapítvány képviselőjének, hogy biztosította számunkra a programon való részvételt.