Danisné Tóth Zsuzsanna, a Gyermekvédelmi Központ és Általános Iskola Komárom-Esztergom Vármegye szakmai egység vezetője kiemelkedő gyermekvédelmi tevékenységéért Pro Caritate Díjat vehetett át a szociális munka napja alkalmából a Belügyminisztérium Márványtermében. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele.
Milyen érzések töltötték el, amikor tudomást szerzett a miniszteri elismerésről?
Az igazság az, hogy a 36 éves munkaviszonyom alatt korábban már felterjesztettek, de idén vehettem át először a díjat. Hihetetlen érzés volt, amikor megtudtam, hogy hosszú évek után én is ott lehetek az ünnepélyes átadón. Büszkeséggel töltött el, hogy a minisztériumban is elismerik a munkámat, lélekemelő érzés volt ünnepélyes keretek között átvenni államtitkár úrtól a miniszteri elismerést.
A szakmai elismerés mögött számtalan év, sok esetben egy egész életút jutalmazása áll. Önnek mi a története?
1987-ben érettségiztem le, ezután szeptemberben egy véletlen folytán kerültem a gyermekotthon dolgozóinak kötelékébe. Édesanyám annak idején a gyermekotthon konyháján dolgozott, és ő említette nekem, hogy van egy szabad gyermekfelügyelői állás az intézményben. Még ebben az évben előképzettség és munkatapasztalat nélkül gyermekfelügyelőként kezdtem el a pályafutásomat. Szerencsémre az akkori vezetőség és a tapasztaltabb munkatársak a szárnyaik alá vettek, és megtanították nekem a szakma fortélyait. Ezzel párhuzamosan elvégeztem a főiskolát, és a munkahelyemen is egyre nagyobb felelősséggel járó feladatokat bíztak rám. Nevelő lettem, majd csoportvezető nevelő, 17. éve pedig a szakmai egység vezetőjeként dolgozom.
Mik az első tapasztalatai a nevelői munkáról?
18 évesen érkeztem meg a gyermekotthonba, nagy-nagy büszkeséggel és hatalmas becsvággyal. Természetesen akkor még nem értettem pontosan az intézményi dinamikát, nem éreztem a gyermekotthon lelkületét. Ennek köszönhetően az első hónapokban nehezebben vettem az akadályokat, kevésbé találtam meg a közös hangot a gyermekekkel. Rá kellett jönnöm, hogy a szó legnemesebb értelmében alázattal és kellő tisztelettel kell viszonyulnom a szakmámhoz. Akkor értettem meg a hivatásom valódi lényegét, ott nőttem fel a feladathoz és váltam valódi nevelővé.
Mi ad Önnek erőt és motivációt a mindennapokban?
A gyermekekről való gondoskodásban a legapróbb sikerélmények is örömmel töltenek el. Felemelő érzés látni, ahogy a gyerekek felcseperednek, az évek alatt megtalálják önmagukat, a saját hangjukat. Én mindig arra törekedtem, hogy a közösen töltött idő alatt hasznos, a mindennapokban alkalmazható tudást adhassak át nekik. Úgy érzem, ez a nevelői hivatás egyik legfontosabb feladata, a hasznos tudás átadása.
Mit gondol az új generációról a szociális szférában?
Szerencsésnek mondhatom magam, mert az intézményben van egy 10 évvel fiatalabb generáció. Ezek a kollégák agilisek, és értik a nevelői hivatás mibenlétét. Úgy érzem, amikor eljön a nyugdíjazásom ideje, akkor könnyű szívvel vonulhatok vissza, hiszen az intézmény és a benne élő gyermekek jó kezekben lesznek. A szociális szféra legújabb generációjának ugyanúgy végig kell járnia azt a tanösvényt, amelyet én is végigjártam, amelynek köszönhetően megtanultam a hivatásom esszenciáját.
A nevelői élet minden pillanata egész embert követel meg. Ha nem a gyermekotthonban dolgozik, miben leli örömét?
Szabadidőmben szeretek a családommal kirándulni, emellett heti rendszerességgel edzek. Természetesen a felfrissülésről sem feledkezem meg, ha éppen nem a túraösvényeket járjuk, akkor könyvet olvasok.
Köszönjük Danisné Tóth Zsuzsanna áldozatos munkáját, gratulálunk az elismeréshez!
Nózsi István
SZGYF Központ