A halott, akit szerettünk, nem olyan emlék, amely árnyékot vetne ránk, élőkre, hanem fényes, szelíd és ragyogó (Szabó Magda) - Ünnep vagy gyász? Egyik sem. Emlékezés. Erőt merítünk és erőt adunk. Figyeljünk Szabó Magda gyönyörű szavaira: az emlék fényes, szelíd és ragyogó. Egy kis történelem. Nem tisztán egyházi történelem, hiszen mind a két nap erősen keveredett a néphagyományokkal, sőt pogány szokásokkal.
Mindenszentek napja és halottak napja a keresztény hagyományok szerint november 1-je és 2-a. Sokan úgy hiszik, hogy a mindenszentek a halottak napja másik elnevezése, és valójában ugyanazt az ünnepet takarja. Ez félreértés. A keresztény közösségekben a 7. századtól vált szokássá az elhunyt katolikus szentek megünneplése, mely később összekapcsolódott a pogány ünneppel. Így a halottakra emlékezés összeforrt a szentekre való emlékezéssel, a pogány hagyomány a kereszténnyel.
A mindenszentek napja után következő napot, halottak napját 998 óta tartják november 2-án. Magyarországon ez fokozatosan alakult át a katolikus egyház ünnepnapjából felekezetektől függetlenül az elhunytakról való megemlékezés napjává.
A halottakról való gondoskodás több évszázados hagyománya a mi kultúránkban a temetés. Eltemetjük a halottainkat, majd megemlékezve róluk, kegyelettel járulunk a sírhoz. A temetőbe mécsest és virágot viszünk, szebb lesz tőle a sír. A sors kegyetlen fintora, hogy a mindenszenteki temető gyönyörű látvány. Hatalmas, színes csokrok, csillagos koszorúk, tengernyi mécses, szinte nappali világosságba borítva a temetőt. De ne felejtsük el, a fények nem nekünk világítanak, hanem elvesztett szeretteinknek.