A Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény Az Év Fejlesztő Foglalkoztató Intézménye díjat kapta az idei Fejlesztő Foglalkoztatók Fesztiválján. Ennek apropóján beszélgettem Pál Máriával, az intézmény vezetőjével, aki az otthonok mindennapjairól és arról az összetartó erőről is mesélt, amely működteti a telephelyeket. Megtudhatjuk azt is, hogy milyen életleckék és tapasztalatok után lett Mária, a hajdani orvostanhallgató a fogyatékos ellátás szerelmese, akinek munkásságát idén augusztusban Magyar Arany Érdemkereszttel ismerték el.
Miben áll a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény sokszínűsége, és kik élnek az otthonokban?
Tolna megyében 2009 óta működik integrált formában a bentlakásos szociális ellátás. A sokszínűség egyrészt abból fakad, hogy számos – jelenleg kilenc – telephelyünk van, másrészt pedig abból, hogy sokféle ellátást biztosítunk. Fogyatékosokról, pszichiátriai betegekről, szenvedélybetegekről és idősekről – mintegy nyolcszáz személyről – gondoskodunk. Minden bentlakásos intézményben olyan emberek élnek, akik önmaguk ellátására már segítséggel sem képesek. A lakóink általában nem az ellátórendszerből, hanem családból érkeznek. Vagy azért, mert már nincs a rászoruló mellett segítő családtag, vagy azért, mert azok erejét már meghaladja az otthoni ápolás. Az ápoló- gondozó ellátások mellett a fogyatékosok és a szenvedélybetegek esetében – leginkább alkoholbetegnek segítünk – rehabilitációra is van lehetőség.
Pál Mária átveszi Az Év Fejlesztő Foglalkoztató Intézménye díjat
dr. Simon Attila Istvántól, az SZGYF főigazgatójától
Fotó: dr. Tóth Brigitta
Hogyan működik az Önök intézményében a fejlesztő foglalkoztatás?
A két idősotthonunk kivételével, vagyis hét telephelyen biztosítjuk a fejlesztő foglalkoztatást. Mindenki, akinek az egészségi állapota engedi és kedve is van hozzá, az bekapcsolódhat. Ez a mi intézményünkben jelenleg kétszáz személyt jelent, akik négy-hat órát dolgoznak naponta, 500 forintos óradíjjal. Csak akkor kell tevékenykedniük, amikor van hozzá kedvük, de bért is csak akkor kapnak, ha dolgoznak. Ők döntik el, hogy egy nap hány órát szeretnének munkával tölteni. Ez sokszor függ az egészségi állapotuktól is. Ugyanakkor a bér őket is motiválja. De ennél fontosabb, hogy a munka növeli az önbecsülésüket, illetve a közösségben végzett tevékenység is érték és élmény a számukra.
Milyen foglalkoztatások közül választhatnak a lakók, és mi a siker titka?
Sokféle foglalkoztatás létezik nálunk. Például Bölcskén, a pszichiátriai otthonban gombát, zöldségeket termesztenek. Bonyhádon szép bőrből készült tárgyakat készítenek, Tengelicen varroda működik. A hétféle otthon hétféle választékot állít elő. A sikerhez számos tényező járul hozzá. Például az ellátottak motiváltsága, a sokféleségük, a segítők lelkes és hatékony közreműködése. És nem utolsósorban az, hogy olyasmibe is belevágtunk, amely más intézményekre nem jellemző. Ez pedig az élelmiszeripari tevékenység, vagyis a szekszárdi tésztaüzemünkben folyó munka.
Milyen kapacitással működik az üzem?
A működési engedélyt már kiskereskedelmi forgalomra is kiterjeszthettük. Így már a dolgozóinknak is árusíthatunk tésztát. A boltunkba azért nem jut, mivel már helyben elfogy a készlet. Ugyanakkor a bevételnél is fontosabb, hogy azok, akik ebben az üzemben dolgoznak, teljesen kinyíltak. Egyikük egy olyan autisztikus fiú, aki egyébként nem áll szóba senkivel. A bemutatkozó kisfilmünkben ő az egyik, aki hatalmas lelkesedéssel beszél a tésztakészítésről. A vele dolgozó másik fiú is megtalálta a helyét ebben a foglalkoztatásban. Én magam is meglepődtem azon, hogy milyen örömmel végzik ezt a munkát. Ez a valódi szakmai siker, hiszen a cél az, hogy a lakóinknak olyan feladatot találjunk, amelyben kiteljesedhetnek. Ugyanakkor mint minden foglalkoztatásban, ebben is elengedhetetlenül fontos a segítő kolléga hatékony közreműködése.
Említette a boltjukat. Hol és mióta kínálják a termékeiket?
Szekszárdon a Csip-Csup Kézműves Termékek Boltja nevű üzletünk 2016 karácsonya óta működik, ahol például gyertyákat, fából készült tárgyakat, ágyneműket, konyhai kesztyűket, kötényeket árulunk. Ezeket nagy számban készítik a lakók. A tárgyak szépek és egyediek. Az ágynemű a legkelendőbb, rendelést is felveszünk, a mintakészletből lehet választani. Nem vagyunk hagyományos bolt ilyen szempontból sem. (Nevet.) Lelkesek az üzletben dolgozók is. A bolt a költségeit és a munkatársak – egy boltvezető és egy megváltozott munkaképességű kolléga – bérét lassan be is hozza.
Ön hogyan került erre a pályájára?
Nem szokványos úton. Eredetileg orvosnak készültem. A barátnőm gyógypedagógus volt, aki az egyik nyáron elhívott egy olyan táborba, ahol egy hétig fogyatékos gyerekekre kellett vigyázni. Egy erős, magas lányra kellett figyelnem, akinek óránként epilepsziás rohamai voltak. Mindez nagyon megterhelő volt lelkileg és fizikailag is. Amikor hazamentem, édesanyám megkérdezte, hogy milyen volt a tábor. Én pedig sírva fakadtam, és azt mondtam, hogy soha többé nem akarok fogyatékosokkal foglalkozni. Ez a téma évekig fel sem merülhetett az életemben.
Milyen fordulat kellett ahhoz, hogy a véleménye megváltozzon?
Egy baleset miatt abba kellett hagynom az orvosi egyetemet, és egy hosszú gyógyulási folyamat várt rám. Ekkor nagyon sokat megtanultam az emberi szenvedésről. Az egyetemi tanulmányaimat már nem tudtam befejezni, ezért átjelentkeztem a védőnőképzőbe. Az egyik nyáron gyakorlatra kellett mennünk. Választani lehetett, hogy két hetet egészséges, vagy egy hetet fogyatékos gyerekekkel akarunk-e tölteni. A szobatársaimmal úgy döntöttünk, hogy tudjuk le minél előbb a gyakorlatot, és menjünk egy hétre a fogyatékos gyerekekre vigyázni a Máltai Szeretetszolgálat táborába.
Tehát még mindig nem hivatástudatból döntött így…
Nem, de a fordulat ekkor következett be. Megláttam ennek a pályának a szépségeit, a fogyatékos gyerekek végtelen kedvességét, a hálájukat. Nagyon megszerettem őket. A főiskolán még bejártam hozzájuk, az akkori gyerekotthonba Szegeden, és itt kezdtem el foglalkozni velük. Később védőnő lettem Szekszárdon, a fogyatékos iskola az én területemhez tartozott. Három évig dolgoztam itt, amikor meghirdették a pálfai otthon vezetését. Megpályáztam és megnyertem. Megszereztem a szükséges végzettségeket, és beleszerettem a fogyatékos ellátásba.
Egy percig sem ingott meg abban, hogy ez az Ön útja?
Nem, és a mai napig elhivatottságból végzem a feladataimat. Úgy érzem, hogy a Jóisten küldött erre a pályára. Pálfán megéreztem, hogy mindaz a szenvedés, amit a balesetem után meg kellett tapasztalnom, felkészített erre a hivatásra. Arra, hogy empatikus legyek, hogy igazán átérezzem a lakók szenvedését, hogy valóban tudjam őket segíteni.
Önnek mi ad erőt ehhez a feladathoz?
Az, hogy a helyemen vagyok, és az, hogy tudom, a Jóisten velem van. Természetesen ez a munka nem könnyű sem nekem, sem a kollégáimnak. Vigyáznunk kell arra, hogy elkerüljük a kiégést. Ráadásul nekem vezetőként a dolgozókra is figyelnem kell. A pandémia nehéz időszaka után például szükségesnek láttam, hogy egy pszichológus a kollégáknak támogatást adjon. Nagy erő rejlik a közösségben megélt lelki élményekben is. Minden évben elzarándokolunk az ellátottakkal és a dolgozókkal Máriakéméndre. Ilyenkor több mint kétszázan felkerekedünk, a termékeinkből vásárt is tartunk. Örülök, hogy évről évre egyre több munkatárs is csatlakozik ehhez. Ilyenkor ők és a lakók között létrejön egy másfajta kapcsolat, amely hosszú távra is kihat. Hiszen sokszor éveket töltenek együtt a segítők és a gondozottak. Nálunk mindenki valóban szívvel-lélekkel, hivatástudatból dolgozik. Sokszor erőn felül is, és ezt az erőt a munkatársak hála és szeretet formájában gyakorta vissza is kapják. Ez kétségkívül ösztönzően hat rájuk, és segíti őket a pályán maradni. Mi pedig a vezetőtársaimmal azon dolgozunk, hogy megtaláljuk azokat a nem kimondottan anyagi jellegű ösztönzőket, amelyek alkalmasak a dolgozók pszichés terhelésének csökkentésére, a hivatás fontosságának tudatosítására, a szervezeti elkötelezettség erősítésére, a pozitív munkahelyi légkör fenntartására. A pozitív munkahelyi légkör pedig a bentlakók hangulatára is kihat. Ezáltal nyugalmat, békét és biztonságot élhetnek meg. Így a szolgáltatás minősége objektív és szubjektív nézőpontból tekintve is javul.
Koncz Veronika kommunikációs referens
SZGYF Szervezetfejlesztési Osztály