Az előttünk álló hosszú hétvégén két egymással kapcsolatban lévő jeles napot is tartunk. A mindenszentek ünnepét, amely Magyarországon 2000 óta munkaszüneti nap, november 1-jén, majd november 2-án a halottak napját. Az alábbiakban e két ünnep eredetéről osztunk meg egy kis ismertetést, valamint Juhász Gyula szép versével kívánunk minden munkatársunknak meghitt és szép emlékezést.
A mindenszentek a katolikus és az ortodox egyház ünnepe. A katolikus egyház november 1-jén ünnepli, az ortodox keresztények pedig pünkösd után egy héttel. A keresztény Keleten már 380-tól megtartották az összes vértanú ünnepeként. A nyugati egyházban 609-től tartják, attól az évtől, amikor IV. Bonifác pápa Rómában átvette és Mária, valamint az összes vértanú tiszteletére felszentelte az eredetileg a pogány istenek tiszteletére épült Pantheont. E nap azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepévé vált, akiket nem avattak szentté, illetve akikről a kalendárium nem emlékezik meg. A mindenszentek napja ilyen értelemben a halottak napjának ünnepi előestéje is.
Halottak napján az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert hívekre emlékezik a keresztény világ. Ez a nap hosszú idő alatt vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés tömegeket mozgató jeles alkalmává. A holtakért való imádkozás szokása 1000 körül jelent meg Franciaországban. Az elhunytakra emlékező november 2-i szertartás Szent Odiló bencés clunyi apáttól ered, aki e rituálét a cluny apátság alá tartozó minden bencés közösségben bevezette. A szokást mások is átvették, jóllehet egész Európában csak jóval később, a XVI. században vált általánossá.
E két nap szép szokása ma is a temetőlátogatás, a mécsesgyújtás, vagy ahogyan Erdélyben nevezik a „világítás”.
Juhász Gyula szép verse adjon erőt és reményt mindenkinek ezekben a napokban, és segítsen vigasztalássá változtatni az emlékezést.
Juhász Gyula – Consolatio
Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.
Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.
Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.
SZGYF-Központ
Fotó: Pixabay