„Iránytű” címmel rendezték meg a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács évzáró rendezvényét Budapesten a Csepeli Művelődési Házban még decemberben.

Dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnökének beszédét követően szakmai beszámolók helyett a többségében állami gondozásban élő és szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek előadásait láthatták és hallhatták a jelenlévők. A fellépők egytől egyig a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács partnerei, támogatottjai közül kerültek ki.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központban indult el a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács „A zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel!” című pályázata. A programot 2014-ben dolgozta ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya. Mátészalkán indult, azóta pedig Tiszadobon, Nyírbogáton és Berkeszen folytatódott.


A program a gyerekek számára többek között különböző hangszerek (dob, gitár, zongora) valamint ének- és tánctanulás lehetőségét biztosítja. Sikeres pályázat keretében kongák (6db), 6 garnitúra néptánc ruha (csizma, nadrág, ing, mellény és kalap), valamint egy kisbusz vásárlására került sor. A kongák és a táncruhák beszerzése a fellépés előtt megtörtént, így a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a Konferencia alkalmával megcsodálhatta azokat.


A kongákra azért volt szükség, mert a dob oktatás során bebizonyosodott, hogy a gyerekeinknek kultúrájukból adódóan nagyon jó érzékük van az ütős hangszerekhez. A cajon (kahon) és a kanna is egyfajta ütős hangszer. A kongák technikája picit eltér, de hamar ráéreznek a gyerekek. A fellépés sikere is ez utóbbit bizonyítja.


A Karaván Hagyományörző Néptáncegyüttes megalakulása óta (2017) egyre népszerűbb és sok felkérést kapunk, ahol megmutathatják a gyerekek mit tudnak. Korábban a mátészalkai Szatmár Alapfokú Művészeti Iskola adta kölcsön a táncruhákat. Nagyon jó a kapcsolatunk az intézménnyel és szívességből rendelkezésünkre bocsátotta a fellépéseinkre. Azok sűrűsége és csapatunk népszerűsége indokolta saját felszerelés beszerzését. A gyerekek nagyon örültek az új ruháknak és a továbbiakban is nagyon vigyáznak rájuk.
A kisbuszra szintén a fellépések számának megnövekedése miatt volt szükség. Ez a beruházás a legnagyobb segítség. Így már könnyebben meg tudjuk oldani a gyerekek és a felszerelés szállítását a különböző rendezvények helyszíneire.
A program célja nem a tehetséggondozás, hanem a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő, fokozottan veszélyeztetett gyerekek számára a szabadidő hasznos eltöltésére inspiráló alternatíva nyújtása.

A Bűnmegelőzési „Iránytű” Konferencián fellépett tánc csapatunk, a Karaván Hagyományörző Tánccsoport, melynek tagjai:
Táncosok: (intézményünk lakói, Mátészalka)
- Bódi József Zoltán
- Selyem Béla
- Selyem Lénárd Richárd
- Szolnoki Leonárd
Zenészek: (intézményünk dolgozói, Mátészalka)
- Balázs Csaba (táncoktató és koreográfus)
- Balogh Ferenc
- Rézműves Norbert

Énekelt Macó Erika (intézményünk lakója, Nyírbogát) és Szirota Dzsenifer (énektanár) és dobolt Lakatos István (dob, zongora, gitár oktató) a tanítványaival:
Lázár Márió (intézetünk lakója, Mátészalka)
Balogh Zoltán János (intézetünk lakója, Mátészalka)
Balogh Roland Krisztofer (intézetünk lakója, Mátészalka)
Balogh Márk (intézetünk lakója, Tiszadob)
Horváth Gergő (intézetünk lakója, Nyírbogát)
Máté Krisztián (intézetünk lakója, Nyírbogát)


A gyerekek nagyon jól érezték magukat a rendezvényen. Színvonalas műsort adtak, és még a mai napig is emlegetik azt, hogy lehetőséget kaptak, és megmutatták mit tudnak. Bízunk benne, hogy még sok gyereknek, fiatalnak sikerül a zenét az élete részévé tenni és ezáltal életre szóló élményt szereznek.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kirendeltség

 

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.