Főigazgatóságunk is képviseltette magát – a Társadalmi Kapcsolatok Osztálya révén – azon az eseményen, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a tavaly kiadott két, szociális témákkal foglalkozó körlevele kapcsán rendezett február 12-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

A konferencián előadást tartott az EMMI képviseletében Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár, egyházi részről pedig dr. Veres András, a püspöki konferencia elnöke, dr. Ternyák Csaba egri érsek és Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi, valamint Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus megyéspüspök voltak jelen.  

A Magyar Püspöki Konferencia 2019-ben Megújulás a szeretetben és A megfogant élet védelme címmel adott ki fontos társadalmi-szociális kérdésekkel foglalkozó állásfoglalásokat, amelyekben napjaink meghatározó társadalmi és erkölcsi problémáit tekintette át. Fülöp Attila államtitkár a szociális kérdések társadalmi jellemzőit tekintette át előadásában, amely közösségközpontú gondolatokat tartalmazott. Rámutatott: korábban a család és a helyi közösség oldotta meg a rászorulók ellátását. A XX. és XXI. század viszont az egyéni érdekekre tette a hangsúlyt, így a természetes életvezetési minták háttérbe szorultak. A szociális felelősség vállaláshoz ma bátorság és nagylelkűség kell. „Meddig kell a másikért felelősséget vállalnunk, kivel szemben kell felelősséget vállalni?” – tette fel a kérdést. Szerinte e dilemmákat a rendszerváltás óta nem sikerült tisztázni. Ahogy a körlevél fogalmaz: „Félünk, sőt irtózunk a szokatlan társadalmi és emberi valóságok megtapasztalásától, mert szembesítenek gyengeségeinkkel, és olyan kihívások elé állítanak, amelyeknek saját erőnkből nyilvánvalóan nehéz vagy lehetetlen megfelelnünk.”A hajléktalanság, a szegénység és a fogyatékosok ügyét egy politikailag korrekt mederbe terelték. Sokan a szenzációt és a botrányt keresik, így nehéz a problémákra valós megoldásokat találni. Nem lehet pusztán állami eszközökkel és pénzzel "kezelni" a szociális kérdéseket, hanem sokféle közösségi támogató eszközzel kell kiemelni a rászorulót a helyzetéből. A szocialista időkben úgy látták, hogy minden szociális problémáért az állam a felelős, ezért neki is kell megoldania. Pedig Magyarországon a szociális ellátó hálózat harmadát az egyházak működtetik. A liberális felfogás szerint a szociális biztonság kizárólag az anyagiaktól függ. Ezt viszont az élet cáfolja. A megoldás mindig az egyén szintjéről indul, ez a politika számára azt jelenti, hogy az egyént és a családot kell erősíteni.

 

A további előadásokban Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök a cigánypasztoráció legfőbb kérdéseiről szólt, Bakodi Péter, az Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárság munkatársa a népmozgások társadalmi aspektusait elemezte, Baritz Laura Sarolta gazdaságetikai előadásában az alternatív modellekről beszélt. A szociálpolitikai témák társadalmi aspektusáról Kocsis József, a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. alapító-ügyvezetője beszélt. A Baranya és Tolna megyében tevékenykedő cég étkeztetéssel, házi segítségnyújtással, jelzőrendszer fenntartásával, idős, demens, fogyatékos és hajléktalan személyek nappali ellátásával és családi bölcsődék működtetésével foglalkozik. Bentlakásos intézményeket is fenntartanak, többek között pszichiátriai betegeknek. Intézményeiket igyekeznek a saját maguk által fenntartott gazdaságból ellátni.

Dr. Veres András győri püspök zárszavában elmondta: a püspökök rendszeresen adnak ki körleveleket, melyeket mindenki megfontolhat. Ezek senki ellen nem irányulnak, céljuk a hívő és a nem hívő emberek javának szolgálata. „Ma egy szélsőségesen szekularizálódott társadalomban élünk. Az Istentől való elfordulás a környezettől és az embertől való elforduláshoz vezetett. Az emberiségnek lassan sikerül létrehoznia a földi poklot” – emelte ki a főpásztor. – Ma az „aposztázia” erőszakos és harsány társadalmi jelenséggé vált. A püspöki kar azért most adta ki körleveleit, mert az élet most tette fel azokat a kérdéseket, melyeket igyekeztek ezekben megválaszolni.

Késmárki Zsolt társadalmi kapcsolatokért felelős referens

SZGYF Főigazgatói Iroda

 

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.