VII. Aranyhíd Színjátszó Fesztivál

Pszichiátriai- és szenvedélybetegek regionális színjátszó találkozóját rendezték meg a füzesabonyi közösségi házban 2019. április 24-én. Tatai Edina, a házigazda füzesabonyi intézmény vezetője köszöntötte a résztvevőket: Tápiógyörgye, Sajószentpéter, Debrecen, Hejőbába, Borsodivánka, Balmazújváros és Ludányhalászi intézményi színjátszó csoportjait valamint a közönséget.

Sinka Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Heves Megyei Kirendeltségének igazgatóhelyettese arról beszélt, hogy ez a fesztivál erősítheti a közösségek odafigyelését is a pszichoszociális fogyatékossággal élő emberekre. Olyan fontos értékekre mutat rá, melyekkel hosszú távú, pozitív változásokat vagyunk képesek előidézni a szűkebb és tágabb környezetünkben.


Az amatőr társulatok kabaréjeleneteket, drámát, népi komédiát és musicalrészletet állítottak színpadra. Az előadásokat követően a zsűri két tagja, Szél Anikó és Baráth Zoltán színművészek szakmai konzultációt tartottak a színjátszó körök vezetőinek, a felkészítő szakembereknek.

A megható és humoros pillanatokban is bővelkedő rendezvény az eredményhirdetéssel és a díjak átadásával zárult.

A díjazottak:

I. helyezés

Heves Megyei Aranyhíd ESZI füzesabonyi Moliere színjátszó csoportja – Kao Hszing-csien: A buszmegálló című dráma
Felkészítő: Gáspár Csabáné, Hajdúné Farkas Ildikó

II. helyezés

A debreceni Kenézy Gyula Kórház felnőtt pszichiátria osztályának társulata – Pletykás asszonyok című népi komédia
Felkészítő: Gál Tamás

III. helyezés

Balmazújváros Liget Színjátszó Csoport – A buszmegálló című kabaréjelenet
Felkészítő: Soós Julianna

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság különdíját a legjobb egyéni alakításért a sajószentpéteri Pásztor Máté vehette át.

SZGYF Heves Megyei Kirendeltség