Tájékoztatás a Velencei-tavi szabadidő-, verseny- és diáksport Közalapítvány felosztható vagyonának felhasználásáról
A Székesfehérvári Törvényszék 2022.10.15. napján kelt végzésében elrendelte a Velencei-tavi szabadidő-, verseny- és diáksport Közalapítvány nyilvántartásból való törlését. A közalapítványnak 1.156.851,- Ft felosztható vagyona maradt, mely a megszűnt közalapítvány céljához hasonló, alábbi célra került felhasználásra.
A felosztható vagyont a Gyermekvédelmi Központ Fejér Vármegye 2023. év nyarán és őszén használta fel utógondozott fiatalok szabadidős programjainak szervezéséhez.
A Gyermekvédelmi Központ Fejér Vármegye Útifű utógondozói otthonának lakói természetesen örömmel éltek a lehetőséggel, és több programot is szerveztek nyártól egészen ősz végéig. A felajánlott összegből júliusban tízen ellátogathattak a kecskeméti fürdőbe, majd két napos harkányi üdülés következett. Ugyanebben a hónapban a dunaújvárosi élményfürdőt is megismerhették a fiatalok, majd szeptemberben egy többnapos hévízi üdülésre kerülhetett sor. Az októberi programot színház és mozi is színesítette. Először a Dunaújvárosi Bartók Színházba mentek, ahol a Máli néni című vígjáték volt műsoron, majd szintén Dunaújvárosba utaztak, hogy egy fantasztikus filmet nézzenek meg együtt.
A felajánlott összeget csodálatos nyári és őszi emlékekre váltották a fiatalok, amihez Kelemen Beáta, a Gyermekvédelmi Központ Fejér Vármegye intézményvezetője a következőket fűzte hozzá: „Nagyon értékes programokat tudtunk megvalósítani, velük együtt megélni. Reméljük, hogy életre szóló élményeket visznek magukkal. Kívánjuk nekik, hogy éljenek olyan életet, hogy ezek a programok megismétlődhessenek, folytatódhassanak a saját családjukban is.”