Mikulás, Mikulás…
December 5-én Mikulás-váró mesedélutánt tartott a Sztehlo Gábor Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Budapest Kmety György utcai különleges gyermekotthona.
A nevelők már szeptemberben elkezdték megtervezni a Mikulás-ünnepséget, hogy a gyermekotthon két nagycsoportjának valódi mesebeli élményt teremtsenek december 6-án. A szervezőknek nem volt könnyű feladata, hiszen olyan programot kellett összeállítaniuk, amely a különböző korosztályok figyelmét egyaránt leköti. Lelkes ötletelgetés, próbák, jelmez- és díszletkészítés kezdődött az intézményben. A nevelők végül a Mikulás kesztyűje című rövid meseelőadást választották és adták elő a jeles napon.
Az esemény felülmúlta mindenki várakozását. A látványos, ámde egyszerű díszlettel sikerült téli hangulatot varázsolni a rögtönzött házi színpadon. A legmozgékonyabb kisgyermekek is tátott szájjal figyelték a történetet, amit az óvodapedagógusok gitárkísérettel adtak elő. A zene, a gitár, a furulya már régóta ismerős kicsiknek és nagyoknak egyaránt, hiszen az intézményben minden héten ZENEPÉNTEKET tartanak. A mese közös tánccal, énekkel fejeződött be.
A műsor után a délután nem ért véget. A nagyobb csoport az esti fényben úszó, gyönyörűen kivilágított Városligeti Műjégpálya és Csónakázótóhoz sétált. Az ünnepi nap egy közeli kávézóban forró csokizással zárult.
Köszönjük a nevelők odaadását, akik fáradtságot nem kímélve varázsoltak egy csodálatos délutánt a gyermekeknek!
Pest Vármegyei Kirendeltség