Megkezdődtek az online képzések a Fejlesztő Foglalkoztatási Osztály szervezésében

Az Esélyteremtési Főosztály Fejlesztő Foglalkoztatási Osztálya 2023 márciusában képzéseket indított a fejlesztő foglalkoztatásban részt vevő intézmények dolgozói, illetve a kirendeltségek fejlesztő foglalkoztatással foglalkozó munkatársai számára. A képzéssorozat célja, hogy az intézmények professzionális segítségnyújtást kapjanak, mely a szakmaiságon túl olyan kompetenciák fejlesztését eredményezi, amely a még hatékonyabb és eredményesebb munkavégzést teszi lehetővé.

A képzések palettája úgy került összeállításra, hogy az reagáljon az intézmények és a kirendeltségek igényeire. Az idei évben is folytatódnak a már hagyománynak számító „Intézményi jógyakorlatok”, amelyekkel lehetőség nyílik, hogy az intézmények betekintést nyerjenek egymás munkájába. A képzések, valamint az intézményi bemutatkozások az online térben valósulnak meg, a jelentkezésekre pedig a SZIA rendszeren keresztül van lehetőség. Az idei évben is a tavalyihoz hasonló érdeklődésre számítunk, 2022-ben a Fejlesztő Foglalkoztatási Osztály által szervezett szakmai programokon több mint 800-an vettek részt.

A képzéssorozatot március 7-én két intézmény nyitotta meg. A Viktória Integrált Szociális Intézmény Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye dolgozói bemutatták a fejlesztő foglalkoztatásban alkalmazott egyik módszerüket, míg a Remény Integrált Szociális Intézmény Somogy Vármegye a fejlesztő foglalkoztatás során alkalmazott motivációs eszköztárát ismertette meg a résztvevőkkel. Március 14-én további két intézmény mutatkozott be – az Aranyhíd Integrált Szociális Intézmény Heves Vármegye, illetve a Szivárvány Integrált Szociális Intézmény Zala Vármegye -, előadásaikon közlekedésszervezéssel, utazással kapcsolatos jógyakorlatokat hallhattunk. Március 21-én a Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye mutatkozik majd be.

A képzések előadásanyagai a honlapon az alábbi helyen érhetők el: Fejlesztő foglalkoztatás/SZGYF fenntartású foglalkoztatók szakmai dokumentumai/Fejlesztő foglalkoztatással kapcsolatos képzések.

További, online megvalósuló képzések, intézményi bemutatkozások az első félévben:

Áprilisban a Körös-menti Integrált Szociális Intézmény Békés Vármegye és a Korona Integrált Szociális Intézmény Komárom-Esztergom Vármegye mutatkozik be.

Májusban a Bárka Integrált Szociális Intézmény Bács-Kiskun Vármegye, a Bérces Idősek Otthona és Támogatott Lakhatás Heves Vármegye és a Dr. Csiba László Integrált Szociális Intézmény Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye bemutatkozását továbbá az Ellátottjogi és Gyermekjogi Osztály előadását „Ellátottjogi kisokos” címmel hallgathatják meg a réstvevők.

Bízunk benne, hogy az előadásokkal segíteni tudjuk a fejlesztő foglalkoztatásban tevékenykedő munkatársak munkáját. Ezúton is köszönjük az előadó intézményeknek a megtartott előadást, illetve minden kollégának a képzéseken való részvételt!

Esélyteremtési Főosztály

Fejlesztő Foglalkoztatási Osztály

Kapcsolódó témák:

esélyteremtés