„GYE-RE NAP” Gyermekvédelmi Rendvédelmi Nap Szolnokon
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőrfőkapitányság, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kirendeltség közös szervezésében idén is Gyermekvédelmi Rendvédelmi Napot tartottak, amelyen a Gyermekvédelmi Központ valamennyi szakmai egységéből részt vettek a gyermekek.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Csizi Péter szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár, Cséplőné Gönczi Veronika, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója, valamint Fürj János, a Szolnoki Rendőrkapitányság vezetője.
A pályaorientációs napon bűn- és balesetmegelőzési csapatversenyeken mérhették össze tudásukat a gyermekek. A rendőrség munkatársai különböző bűnmegelőzési, baleset-megelőzési, fegyverzettechnikai, bűnügyi-technikai programelemekkel és fizikai feladatokkal tették színesebbé a pályaorientációs napot. A résztvevők többek között kipróbálhatták a részegszemüveget, az interaktív prevenciós játékokat, felmérhették KRESZ-tudásukat. Tájékoztatást kaptak a világháló veszélyeiről, az állami áldozatsegítés lehetőségeiről, és gyakorolhatták az elsősegélynyújtó gyakorlatokat. Tíz állomáson mérhették össze tudásukat, készségeiket a csapatok, az első három helyen végzők pedig értékes nyereményben részesültek.
A csapatversenyen az alábbi végeredmény született:
1. helyezést értek el a Pom-Pom Lakásotthon lakói. A jól megérdemelt jutalmuk egy tiszai hajózás, amelyet a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőrkapitányság ajánlott fel.
2. helyezettek a Bátor Tintanyúl Lakásotthon lakói lettek, akik a budapesti Cyberjump Trambulinparkba kaptak belépőket.
3. helyezést értek el a Kamasz Kuckó Lakásotthon lakói és nyertek belépőt a szolnoki Katakomba Szabadulószobába.
A program részeként továbbá kihirdetették a GYERE-KEK REMEKE süteménysütő verseny eredményét is. A megmérettetésre a pályázó szakmai egységek küldhették be a gyermekek és nevelők által közösen készített desszerteket. A süteményeket Cséplőné Gönczi Veronika főigazgató asszony, Fürj János rendőrkapitány úr és Dr. Karsai Lajos rendőrkapitány úr értékelte. A zsűri véleménye alapján a sütiverseny győztese a VI. számú szakmai egység zserbója lett. Második helyezést ért el a VII. számú egység Kinder Bueno süteménye, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára az I. számú egység csapata állhatott fel rizses málnás süteményével. A süteményverseny helyezettjei egy-egy gyorséttermi ebédet nyertek.
A rendezvény ideje alatt a helyszínen üstben főtt babgulyás készült. A program a vendégeink és a gyerekek közös ebédjével zárult.
Major Angéla, társadalomkapcsolatokért felelő referens
SZGYF Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kirendeltség