Értékes és hasznos elfoglaltság – Fejlesztő foglalkoztatás a Vakok Állami Intézetében

Közeleg a fehér bot nemzetközi világnapja, amelynek célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és a gyengénlátók sajátos helyzetére. Ebből az alkalomból mutatjuk be a Vakok Állami Intézetében (a továbbiakban: VÁI) zajló fejlesztő foglalkoztatást. A VÁI-ban 2008 óta működik a foglalkoztatás, jelenleg negyven látássérült személy vesz részt a különböző tevékenységi formákban.

IMG 9331

A munka legnagyobb mértékben a kerámia-, a gyertya-, és a szövőműhelyekben folyik, de megtalálhatók az alábbi szolgáltatásjellegű munkakörök is: intézményüzemeltetési, udvari, takarítási feladatok, konyhai kisegítő terület. A fejlesztő foglalkoztatás központja a VÁI foglalkoztató telephelye, ahol a foglalkoztatottak jelentős többsége dolgozik, a budapesti telephelyekről történő átjárással. Budapest mellett a tatai VÁI rehabilitációs telephelyén is zajlik foglalkoztatás.

A már felsorolt tevékenységek illeszkednek a látássérült személyek készségeihez, képességeihez és ismereteihez, a foglalkoztatást az intézmény a meglévő képességekre építve biztosítja, igazodva az életkorhoz, a fizikai és mentális állapothoz. Az önálló munkavégző képesség kialakításának, helyreállításának, fejlesztésének végső célja mindenképpen az, hogy a látássérült személyek minél közelebb jussanak az önálló élet megvalósításához. A foglalkoztatás értékes és hasznos elfoglaltságot, továbbá jövedelemforrást is jelent a számukra.

IMG 9351

A foglalkoztatást a magas eszmei értékkel bíró termékek is színesítik. Ilyenek a változatos formájú, méretű és színű paraffin, valamint méhviasz gyertyák és mozaikgyertyák – utóbbi saját innováció eredménye. A kerámiatárgyak közül bögréket, vázákat, tálakat, tálcákat és gyertyaalátéteket alkotnak, a szőttes termékek pedig rongyból, zoknikarikából és fonalból készülnek. Igazi siker, hogy az őszi időszakra már több személyes árusításra is felkérést kaptak, többek között a Magyar Posta központi irodaházába, valamint a Központi Statisztikai Hivatal irodaházába is.

Esélyteremtési Főosztály
Fejlesztő Foglalkoztatási Osztály

Fotó: Szabó Zsanett, VÁI

 

Kapcsolódó témák:

Fejlesztő foglalkoztatás