Egy-házban vagyunk – Kalla család

 “A szeretet a hivatásom” a mottója Kalla Tímeának, aki két örökbefogadott gyermek édesanyja és az interjú pillanatában két apró babát is nevelt. A napokban azonban a kisebbik baba átköltözött az örök családjába. Tímea és férje több év gyermekre várás után indult el az örökbefogadás útján és idén nevelőszülők is lettek. Tímea a megtéréssel kezdődő hosszú útról mesélt, miközben a két pici mellettünk szuszogott, a nagyobbak pedig elevenen játszottak az emeleten.

– Hosszú utat tettél meg, mire örökbefogadó szülő, és mostanra nevelőmami lettél. Hol és hogyan indult ez az út?

– Tímea: 2006-ban egy ösztöndíjjal ki tudtam menni Angliába, és az itthoni újságírói tanulmányaimat kiegészítve egy év alatt lediplomáztam. Előtte azt hittem ez lesz életem nagy csodája, mivel tudtam, hogy az angolom nincs a toppom. Valóban csoda lett az az év, de nem a diploma miatt, hanem azért, mert odakint találkoztam élő hitű keresztény emberekkel és megtértem. Akkor még nem tudtam, hogy létezik a megtérők imája, de a házicsoportok és az ilyen-olyan események után úgy éreztem, hogy el kell mondanom Istennek, hogy van valami változás az életemben. Nem tudom, mi az, de jöjjön! Mint utóbb megtudtam, ez volt a megtérők imája.

– Gondolom, mivel nem keresztény családból származol, amikor hazajöttél, alaposan meglepődtek a rokonaid, barátaid.

– Tímea: Igen, a családom csodálkozott, hogy bizonyos dolgokat másként mondok, másként látok, másként tekintek magamra. Például huszonévesen úgy gondoltam, hogy nem fogok soha férjhez menni. Ehhez képest miután megtértem, már biztos voltam benne, hogy számomra van egy társ. Persze, amikor hazajöttem, először gyülekezetet kerestem, de végül a gyülekezetben találkoztam a későbbi férjemmel. Kezdetben még szimpatikus sem volt. A gyülekezet fontosabb volt számomra és én ott lubickoltam. Végül fél év ifibe járás után találkozóra hívott és egy hónap után megkérte a kezemet.

– Sűrű időszak lehetett. Gyakorlatilag 2 éven belül megtértél és férjhez mentél.

-Tímea: Megmondom őszintén, nagyon sok volt nekem együtt a megtérés, a társtalálás, illetve a teljes a szemléletmódváltás. Főleg úgy, hogy a kezdet kezdetén én hadilábon álltam a házassággal és ezáltal a gyerekvállalással is. Ezt ma már sajnálom, de hát ez van. Borzalmasan rossz érzés volt azt mondanom, hogy én nem akarok gyereket. Kimondani is félelmetesen rossz volt. Végül elkezdtem nagyon erősen dolgozni magamban, hogy megtaláljam ennek az okát. Két év önmunka végén eljutottam oda, hogy nem Istennek vagy a férjemnek való engedelmességből, hanem szívből szeretnék gyermeket.

– Mégsem ment olyan simán a dolog.

-Tímea: Voltak veszteségeink. Pár héten keresztül lubickolhattunk a terhesség örömében. Amikor kiderült, hogy ebből nem lesz megszült gyermek, akkor műtét és hasonlók következtek. Lassan, hónapról hónapra mentem le a szakadék aljára. 3,5 év alatt jutottam el a mélypontra. Addigra nagyon vágytunk gyerekre, de már kicsit differenciálódott is a kép. Úgy gondoltuk, hogy szülünk és örökbe is fogadunk.

Tímea első nevelt babájával

  – Hogyan került be a képbe az örökbefogadás?

– Tímea: A férjemék ketten voltak fiútestvérek, amikor az anyósomék egy Erdélyből érkezett fiatalembert befogadtak életkorban a kiskamaszaik közé. Náluk ez a befogadó mentalitás már eleve megvolt. Az én szüleim pedig, amikor én 14 éves voltam, akkor mondták, hogy örökbe fogadnának egy gyermeket, de ők megijedtek a bürokratikus folyamatoktól. Nem akartak újra iskolapadba ülni, így elengedték ezt a dolgot, de bennem azért megmaradt ez a gondolat. A meddőség 4. évében testileg és lelkileg is nagyon megrogytam. A lombikon kívül már mindent megpróbáltunk. Kapcsolataim mentek tönkre és minket, a házasságunkat is megpróbálta az az állapot. Havonta változott, hogy hogyan viszonyultunk egymáshoz attól függően, hogy melyikünk kit vádolt: önmagát, a másikat, vagy Istent. Ha egy hónapban magamat vádoltam és a férjem is engem vádolt, akkor úgy szenvedtem végig azt a hónapot, hogy ő kint munkába temetkezett. Amikor mindketten Istent vádoltuk, akkor pedig összekapaszkodva töltöttük azt a hónapot.

– Mi hozott végül feloldozást ebben a helyzetben?

– Tímea: Eljutottam egy meddőségi és gyászterapeutához, aki hónapok munkája alatt megérlelte bennem azt a dolgot, hogy nem a terhességre, hanem az anyaságra vágyom főleg. Addigra már várakozók voltunk az örökbefogadásnál, de akkor tudatosabban álltunk rá arra, hogy az örökbefogadás számunkra ugyanúgy A terv lesz. Így érkezett meg hozzánk végül a kisfiam, majd a kislányom.

– Megtartottátok az örökbefogadott gyermekeitek keresztnevét, amit a vér szerinti szüleik adtak nekik?

-Tímea: Igen, megtartottuk, de adtunk nekik egy második nevet is, amelyeket a jelentésük alapján választottunk. A kisfiam Noé lett, ami nyugalmat, vigasztalást jelent. Nem szeretnénk ezt túlhangsúlyozni, hiszen a gyermek nem azért van, hogy a mi lelkünket megnyugtassa, de szoktuk neki mondani, hogy számunkra vigasztalásként érkezett. A kislányunk második neve Hadassa, Eszter királynő után. Eszter a szépsége miatt lett királyné, de a szép arca miatt senki nem emlékezne rá, ha nem lett volna a szíve is szép, és nem küzdött volna a népéért. Ezt akarom a kislányomnak is átadni, hogy a szépség fontos, de nem minden, mert csak akkor tudsz örök dolgot alkotni, ha a szíved szép. Ez azért is érdekes, mert neki egy arcérintettségű daganatos betegsége volt, és szét volt szabdalva az arca, amikor megismertük 2 hónaposan. Én hiszem, hogy ha lehet, célszerű megtartani a nevet, ami az örökbefogadott gyermek a vér szerinti szülőtől kapott, mert számára ez egy örökség.

– Megfigyeltem a posztjaidban, hogy a vér szerinti szülőt életadónak nevezed.

– Tímea: A vér szerinti szülő az, aki az életet adta a gyermeknek, ez elvitathatatlan érdeme. Mindegy, hogy utána milyen döntést hozott vagy hogyan viselkedett, az életet ő adta. Nagyon szeretik a fórumokon az ilyen témákhoz kommentelni, hogy az ilyen nő nem is anya… Miért ne lenne az? Hiszen életet adott a gyermeknek. Vagy azt kérdezgetik, hogy hogyan tudott lemondani róla? Úgy, hogy volt annyi lélekjelenléte, annyi önismerete és felismerte, hogy erre ő akkor és ott nem lesz képes. Nem bírálni, hanem tisztelni kell az életadót azért a tevőleges, tudatos döntésért, hogy legyen másé a gyermeke. Nem ítélkezni kell, hanem segíteni. A gyermeknek megvan a joga a második esélyre, ahogy a nőnek is. Az adott pillanatban nem úgy állt az élete, de van esélye rendezni és a következő gyermekét mondjuk már maga tudja gondozni.

– Hogyan jött nektek az örökbefogadások után a nevelőszülőség a képbe?

–Tímea: A kisfiam egy évesen került hozzánk és nagyon sokáig kellett emészteni, hogy addigra már élt kórházban, meggyógyította valaki, sokan etették, pelenkázták. Szép lassan megért bennem, hogy nagyon sok embernek köszönhetem a fiamat, ahogy a lányomat is az életmentő műtét kapcsán. Ezt szeretném én visszaadni azzal, hogy pici babákat nevelek, amíg meg nem találják nekik az örök szülőket.

– A férjed, hogyan van jelen ebben a helyzetben, a nevelőszülőségben?

– Tímea: Csak egy erős kapcsolatra, és egy mentálisan erős emberre lehet ráterhelni mindazt, ami a nevelőszülőséggel, vagy az örökbefogadással jár. Tudom jól, hogy nem lehetne bárkivel végigcsinálni. Ez az ő érdeme, hogy ebben maradéktalanul helytáll. Sőt, nemrég például balesetet szenvedett a kisfiam és ő azonnal rohant vele orvoshoz, mert tudta, hogy én nem fogok beülni a kocsiba, hiszen a csecsemőkkel maradok. Tehát ott van, biztos hátteret ad, de magától soha nem jutna eszébe mondjuk kiporszívózni. Nem is kell, én ezt bírom, hogy ez így van nálunk.

Tímea első nevelt babájával

 – A gyerekeitek hogyan fogadták a nevelt babákat? Elég rendhagyó, hogy kilenc hónap várakozás nélkül egyik pillanatról a másikra „testvért” kaptak.

 – Tímea: A kislányom korán érkezett, így ő nagyon be van tagozódva a családba, jó a kötődése. A fiamnak 1 éves korától elkezdtem mondani, hogy honnan származik és neki rengeteg intellektuális kérdése van. Tudja, hogy kicsiként babaotthonban élt, (így hívja a gyermekotthont) és az őrangyalai, konkrét személyek kerestek neki anyát és apát. Ezek voltunk mi. Megkérdezték tőlünk, hogy akarunk-e az ő szülei lenni, és amikor erről beszélgetünk, már ő szokta mondani, hogy „Igeeeeen”, hiszen tudja, hogy ez a válasz. Ebbe a történetbe folyt bele a kisbabák története. Most mi vagyunk azok, mint számára a babaotthon és addig vigyázunk Gyöngyre és Pálmára, amíg az őrangyalaik keresnek nekik anyát és apát. A kisfiam nagyon szereti a babákat, így ő sokat foglalkozik velük, de a féltékenységét, frusztrációját a húgán vezeti le, akivel két éve már megélt hasonlót. A kétéves kislányomnál viszont nagyon előre jött ez a dackorszakos féltékenység.

– Amikor megérkezett hozzátok Gyöngy, az első nevelt baba, akkor indítottál egy blogot Vándorbaba néven.

– Tímea: Először a férjem mondta, hogy valószínűleg blogolni fogok erről. Mondtam neki, hogy nem gondolkodtam ezen, mert ez annyira intim dolog. Később a Benedettónál, ahol nevelőmami lettem, szintén felmerült ez a gondolat. Végül elindultam egy olyan vonalon, hogy a nevelőcsaládos élet nehézségeiről és a szépségeiről is írva igyekszem kedvet csinálni olyan embereknek, akik ezt már fontolgatják. Igyekszem a kis jeleneteket, amelyek megtörténnek velünk, úgy leírni, hogy legyen egy általános konzekvenciája. Be is jött, ahogy már az örökbefogadások alatt is. Rengeteg ismerős vagy az ő ismerőseik kérdezgetnek. Volt olyan pár, akik idelátogattak, és kérdezgettek az örökbefogadásról. Hazamentek és 2 hónap múlva tudtam meg, hogy a válaszaim alapján arra jutottak, hogy nem ez az ő útjuk. Elmentek az utolsó lombikra és mostanában fog a babájuk megszületni. Olyan is volt, hogy egy babalátogatáson mondta az apuka, hogy „kisfiam, itt a néni, akinek köszönhetően itt vagy a karajaimban.” Nem értettem, a dolgot, de végül kiderült, hogy egyszer a postán kérdeztek tőlem pár dolgot az örökbefogadásról és utána eldöntötték a feleségével, hogy elindulnak ezen az úton.

 – Amikor az interjúról kezdtünk egyeztetni, még csak Gyöngy volt nálatok. Néhány nappal később szóltál, hogy érkezik hozzátok Pálma. Akkor mondtad, hogy a nevelőszülőség a gyors döntések hivatása. Hogyan tud ilyen hirtelen változások mellett a családotok stabil és biztonságos lenni?

 – Tímea: Sokan, még szakmai körökből is le akartak beszélni a nevelőszülőségről. Féltek, hogy a két örökbefogadott gyermekemnek nem fogom tudni megfelelően elmondani, hogy ők nem mennek sehova. Akkor azt mondtam, hogy -és ezt továbbra is tartom-, amit a szülő hitelesen képvisel, azt veszi át a gyermek is. Ha hitelesen képviselem, hogy mi egy család vagyunk, akkor a gyerekek is tudni, érezni fogják ezt. Én sziklaszilárdan hiszek abban, hogy a szeretetet nem lehet megbánni. Ha én ezt hitelesen képviselem, akkor jól fog működni a dolog és a gyermekeim nem fognak félni attól, hogy egyszer ők is elmennek.

– Miért éppen most vágtál ebbe bele? Nem lett volna jobb várni, amíg nagyobbak lesznek?

 – Tímea: Most még ez természetes nekik, később már begyökeresednek és lesz egy kis családi szerepük. Azt fogják mondani, hogy „anya ne csináld ezt!”. Volt egy ilyen mondás, hogy „nem kell, hogy a rosszak rosszat csináljanak, elég, ha a jók nem teszik a jót”. Nem kell mindenkinek nevelőszülőnek lenni, de fontos, hogy megtaláljuk azt az utat, amelyen járva tehetjük a jót, mert az ördög nem alszik, persze Isten sem! De ha mi bealszunk, akik tudnánk jót tenni, akkor könnyen diadalmaskodik a gonosz.

 – Hogyan van jelen a nevelőszülőségedben, a családotokban Isten?

 – Tímea: Tudjuk, hogy Istennek mindenhol vannak juhai és nem mondhatom, hogy én biztosan a juhok közé tartozom, csak nagyon igyekszem. Abban a tudatosságban látom ezt, hogy szeretem lemetszeni azt, ami nem Istentől van. Nemcsak lézengek a világban mindenféle szellemi behatásoktól függően, hanem van, amitől tökéletesen elhatárolódok. Lehetne sokkal bővebb tudást, rendszeresebb imát adni a gyermekeinknek, de a hitünk inkább egy életmód, egy életszemlélet. Mi igent mondunk az életre, a nevelőszülőség is egy igen. Mindig mondom a kisfiamnak is, hogy “te Isten ajándéka vagy”. Ez azt jelenti, hogy itt kell lenned és nem a babaotthonban felnőnöd. Igyekszem egy karakteres életet felvázolni a gyermekeimnek, amire ők persze mondhatják, hogy „kösz nem”, vagy azt, hogy „minden áron ezt, mert csak így lehet”. Nem tudom, hogy melyik lesz, de fontos számomra, hogy ne langyos víz legyek, mert azt kiköpi az Úr. Félelmetes. Legyél forró és gyógyíts! Legyél hideg és olts szomjat! De a langyosnak semmi értelme.

Tímea első nevelt babájával

– A blogodon mennyire vállalod fel, hogy te keresztény vagy?

– Tímea: Amikor megtértem, minden barátnőmnek írtam, hogy megtértem és ott lebegtem az első szeretet hevében. Szép lassan rájöttem, hogy az életpéldánkkal kell vonzóvá tenni a hitünket. Azóta nem beszélek erről ilyen direktben. Nyilván, ha a gyerekeknek gospelt vagy dicsőítő dalt éneklek, akkor azt nem fogom eltitkolni, de nem is fogom nyomatni, hogy mások is ezt énekeljék.

– Az előző részben a Hortobágyi család kérdezett tőletek. Akkor még csak várták az első gyermeküket, aki mostanra már meg is született, így a kérdésük még inkább aktuális számukra. Milyen kedvenc kirándulóhelyetek van Magyarországon, mit javasoltok kisgyerekeseknek?

– Tímea: Én mindent, ami természet, nyugi, ahol szó szerint Istent lehet hallani, azt nagyon szeretem. Gyerekekkel már elég nehéz a válasz, de a mi kedvenc helyünk Gödön a Sportterasz. Teljesen gyermekbarát hely. Körbekerített, játszó dolgok vannak, és enni is lehet. A naplemente csodálatos.

– Mi a ti kérdésetek a következő család számára?

– Mit használ a család programjainak feljegyzéséhez: hagyományos határidőnaplót vagy digitális eszközt? Van-e valamilyen teljesen egyedi családi hagyományuk?

 Forrás: https://777blog.hu/