Gyászhír

Fájó szívvel búcsúzunk Dr. Dobosné Vörös Eleonóra kolléganőktől, aki súlyos betegség következtében 2020. szeptember 22.-én eltávozott körünkből.

Dr. Dobosné Vörös Eleonóra; több mint 35 éve első munkahelyének, a Miskolc-Gyermekvárosnak és annak jogutódjának alkalmazottja volt, 1984-től a Miskolc-Gyermekváros 4-es csoportjának nevelője, 1991-től csoportvezető nevelő, 1998-tól a Miskolc-Gyermekváros Gyermekjóléti Gyermekvédelmi Központ Fruska Gyermekotthon vezetőjeként tevékenykedett. Mellette 2003-2013-ig a Miskolci Gyermekvédelmi Központ Fruska Regioná-lis Hatáskörű Módszertani Gyermekotthon szakmai vezetőjeként is ellátta feldatait. Szakmai publikációi, előadásai helyi, megyei és országos viszonylatban is jelentősek. 2016. október 10.-től 2017. április 05.-ig a B.-A.-Z. Megyei Gyermekvédelmi Központ és TGYSZ megbízott intézményvezetői feladatait látta el, 2017. április 06.-tól ugyanezen intézmény keretein belül, a Fruska Gyermekotthon szakmaiegység-vezetője volt.

Létrehozta a Fruska Gyermekekért Alapítványt, melynek kuratóriumi titkára alapításától kezdve. Az Alapítvány segítségével és pályázati támogatással (7 év alatt megközelítőleg 70 millió Ft) minden év nyarán 2-3 alkalommal biztosította a gyermekek táboroztatását.

A Miskolci Drogambulancia és a B-A-Z. Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány támogatásával több éven keresztül biztosította gyermekei részére a D.A.D.A. program helyi megvalósítását, melynek köszönhetően a gyermekotthonban minimális a kábítószer-fogyasztó fiatal.

A Módszertani Gyermekotthon az ő vezetése idején 2003-ban és 2008-ban elnyerte a „Gyermekotthoni Regionális Hatáskörű Módszertani Gyermekotthon” címet. Aktív részt vállalt a Miskolc Megyei Jogú Város 2004-2006. és 2007-2013. Gyermekvédelmi koncepciójának kidolgozásában, több szakmai előkészítő anyag megírásában. Példaértékű a fogyatékkal élő gyermekek gondozásában, nevelésében kifejtett szakmai munkája, melynek eredménye a gyermekotthoni integrált nevelés eredményes megvalósítása. Jó és eredményes kapcsolatot alakított ki az Éltes Mátyás Általános Iskolával, a Szimbiózis Alapítvánnyal. Az oktatás több színterén vett részt aktívan és hatékonyan adta át ismereteit a leendő szakemberek képzése során. A gondozására bízott gyermekek, munkatársai szerették, tisztelték, partnereivel jó szakmai kapcsolatot ápolt.

Mindig törekedett az újra, a jobb és hatékonyabb ellátások, szolgáltatások kialakítására a régió gyermekotthonaiban elhelyezett gyermekek érdekében.

A gyermekvédelem országosan ismert és elismert szakembere, akinek elképzeléseit, gyakorlat-ban kipróbált módszereit-mint „miskolci modellt”- ismeri és alkalmazza a szakma az ország több gyermekotthonában.

Kedves Kolléganőnk, nyugodj békében!

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltség