A szociális munkában dolgozókat köszöntötték Szolnokon

 Az SZGYF Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltsége 2019. november 14-én tartotta a Szociális Munka Napi Ünnepségét a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat dísztermében.

A kirendeltség és a kirendeltség fenntartásában működő intézmények vezetői és munkatársai mellett az ünnepségen köszönthettük Benedek István Zsolt urat, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatóját, Dr. Berkó Attila kormánymegbízott urat, Borbás Zoltán urat, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnökét, Rusvai Károly önkormányzati képviselő urat, Dr. Hajdú László Lajos urat, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztálya osztályvezetőjét, Árvai Jánosné ellátottjogi képviselő asszonyt.

Benedek István Zsolt főigazgató köszöntőjében elmondta „Hinnünk kell abban, hogy van értéke annak, amit a szociális gondoskodásban dolgozók végeznek, még akkor is, ha a kívülállók sokszor nem látnak rá a munkájukra. Nehéz elmondani azoknak, akik még nem szorultak segítségre, hogy mivel jár ez a munka, micsoda lelki és fizikai terhelést jelent.”

Benedek István Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója

Sőregi Katalin kirendeltségi igazgató azok számára fejezte ki tiszteletét és megbecsülését, akik szociális vagy gyermekvédelmi szakemberként segítő meghallgatással, türelmes megértéssel és elfogadással látják el feladataikat, bármilyen munkakörben dolgozzanak is.

 

Sőregi Katalin, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltség igazgatója

Ebben az évben első alkalommal volt lehetőség arra, hogy az ellátottakat segítő, az intézmények életében aktívan résztvevő magánszemélyek és civil szervezetek is főigazgatói elismerésben részesüljenek.
2019. évben a Szociális Munka Napja alkalmából főigazgatói dicséret, illetve köszönet elismerésben részesült:
Koczka Attiláné, a „Fehér Akác” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Idősek Otthona munkatársa
Rontó Zsuzsanna, a „Kastély Otthon” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona és Rehabilitációs Intézménye munkatársa
Nagy Nándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársa
Háda Menyhért, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltségének munkatársa
Radó Denise színművész, rendező
– Kis Szent Teréz Kamilliánus Közösség

Főigazgatói elismerésben részesült Háda Menyhért, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltségének munkatársa

Főigazgatói elismerésben részesült Radó Denise színművész, rendező

Kirendeltségi igazgatói elismerő oklevélben részesültek:
Ballagó József, a „Fehér Akác” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Idősek Otthona munkatársa
Beniczky Jánosné, a „Kastély Otthon” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona és Rehabilitációs Intézménye munkatársa
Bódi Ilona, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei „Angolkert” Idősek Otthona, Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézménye munkatársa
Kapitányné Kovács Katalin, a „Fenyves Otthon” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fogyatékosok Otthona munkatársa
Monoki Sándorné, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársa

A rendezvényt a homoki gyermekotthon lakói, nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek, illetve a „Kastély Otthon” ellátottjainak műsora színesítette.

SZGYF Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltség

Fotó: JNSZMKH Kormánymegbízotti Kabinet