Büszkék vagyunk Lindára!

Kovács Linda december 10-én Grazban, az Austrian Openen, az előkelő második helyezést érte el műkorcsolya sportágban, egyéni számban. Linda, a Pest Megyei Viktor Egyesített Szociális Intézmény Sződligeti Otthonának lakója, és 2016-ban lépett először jégre. Az volt a nagy álma, hogy megtanulhasson korcsolyázni. Az álom nemcsak valóra vált, hanem csodálatos eredményekre ösztönözte őt.

Linda a díját mutatja egy csoportképen

Eltelt egy év, kitartása még mindig nem hagyott alább, egyre ügyesebb lett, ezért gondnoka, Zimonyi Istvánné, aki a mai napig mindenben támogatja őt, felkereste a Magyar Speciális Olimpiai Szövetséget. Linda 2017-től már hetente két alkalommal járt edzeni a szövetséghez. Először a gyorskorcsolya sportágban ért el eredményeket, vagyis harmadik és negyedik helyezett lett, de úgy érezte, nem ez az, ami a legközelebb áll hozzá.

Kipróbálta a műkorcsolyázást. Ebben nagy támogatója volt Kelemen Zsuzsa műkorcsolya szakágvezető-edző, valamint Vas Mária edző.
Első nagy sikerét 2019 októberében érte el Helsinkiben, kategóriájában megnyerte az Európa-bajnokságot.

Linda, amint azt fent írtuk is, ez év december 10-én Grazban, az Austrian Openen, az előkelő második helyezést érte el műkorcsolya sportágban, egyéni számban.

A 2023-as kazanyi speciális olimpián ő képviseli Magyarországot.

Nagyon büszkék vagyunk Lindára és az eredményeire, további sikereket kívánunk neki!


SZGYF-Pest Megyei Kirendeltség