„Képesek vagyunk a teljes integrálásra” – beszélgetés Kiss Barbarával
Eleken vagyunk, a Körös-menti ISZI Békeliget Otthonában. Úgy tudom, komoly múltja van az intézménynek. Mesélne erről?
Már az 1900-as évek elejétől szociális ellátóhely volt, szegényeket, időseket, fogyatékossággal élőket, illetve elmebetegeket ápoltak itt. 1950-ben volt az első „profiltisztítás”, ekkor az időseket és fogyatékossággal élőket fokozatosan máshova helyezték, 1970-től pedig csakis pszichiátriai ellátás folyt itt. Tehát valóban nagy múltja van az intézménynek, ismerik a településen. A 2000-es években az elsők között indult itt a pszichiátriai betegek rehabilitációs lakóotthona, ezt is az erősségeink közé számíthatom.
Milyen keretek között folyik a pszichiátriai betegellátás?
A pszichiátriai betegellátás az ápoló-gondozó otthonban történik, itt elsősorban az idősebb, ápolásra szoruló betegek vannak. Létezik egy másik telephelyünk, ahol az alapszolgáltatás van, oda a támogatott lakhatásban élők járnak be, fejlesztő foglalkoztatásra és szocioterápiára. Hat támogatott lakhatásunk van, a város különböző pontjain. Ezek 12 férőhelyes lakások.
A közelmúltban felújítások történtek itt. Ez milyen hatással volt az ellátottak, lakók életére?
Ez az intézmény sokáig önállóként működött, 2023 szeptemberétől integrálódott a Körös-menti Integrált Szociális Intézménybe. Ekkorra már eléggé elhanyagolttá vált az épület, sok volt a tennivaló. Első lépésben az irodákat kiköltöztettük, hogy új lakószobákat tudjunk kialakítani, ami teljes átalakítással, felújítással járt. Gyakorlatilag másfél évig tartott ez a munka, hogy méltó körülményeket tudjunk teremteni a pszichiátriai betegek számára. Erre a másfél évre valójában egy nagy munkaterületté vált az intézmény, mindig dolgoztak: hol a tetőt csinálták, hol a fürdőszobát, hol a szobákat alakították ki, hol gipszkartonoztak. Aztán jöttek az ellenőrzések, a hatósági engedélyezés… úgyhogy ez az időszak eléggé megterhelő volt a lakók számára, ennek ellenére konstruktívak voltak, és rendkívül hálásak a megújult helyekért.
A településen hogyan viszonyulnak az intézményhez, milyen a kapcsolat?
A településen egyre befogadóbbak, látják az új irányt, és hogy hogyan szépülünk. A támogatott lakhatás megnyitásával azért a közösségnek voltak ellenérzései, hosszú újságcikkek jelentek meg, hogy „a település tele lesz bolondokkal”, de ma már nyoma sincs semmi ilyesminek. Most már elmondhatom, hogy nagyon jó a kapcsolat a város lakóival, az önkormányzattal, a helyi vállalkozókkal is. Minden városi rendezvényen, kulturális, vallási eseményen ott vagyunk. Elég sok program van Eleken, a lakóink pedig szinte mindegyiken részt vesznek, a támogatott lakhatásokból és az ápoló-gondozó otthonból is visszük őket.
Milyen nehézségekkel és örömökkel találkozik a pszichiátriai ellátás kapcsán?
A pszichiátriai betegekkel való foglalkozás összességében egy nehéz és szép tevékenység. Én világ életemben a segítő szakmában dolgoztam, ’91 óta, ezt szeretem csinálni, és ezt jól szeretem csinálni. A pszichiátriai betegek ellátásában a nehézséget elsősorban a korkülönbség jelenti. Elég nagy generációs különbségek vannak. Együtt élnek a gyermekvédelemből frissen kikerült lakók és a nyugdíjas korú betegek – ebből azért adódnak konfliktusok. Például a fiatalok hangosan szeretnek zenét hallgatni, az öregek meg már szeretnének lefeküdni – ilyen problémák rendszeresen előfordulnak. Igyekszünk megoldani ezeket a helyzeteket, de nem mindig könnyű. Ugyanakkor az egész ellátás, ez az egész munka tele van örömmel. Minden egyes apró lépés, ami más számára talán nem is tűnik lépésnek, előre viszi az ellátottakat, és minket is. Nagyon szeretem látni, hogy valaki például az ápoló-gondozó otthonban kezd, és el tudunk jutni oda, hogy a rehabilitációs lakóotthonba vagy a támogatott lakhatásba kerül. Ez mindig sok munka és idő, de képesek vagyunk a teljes integrálásra.