Köszöntötték a szociális és gyermekvédelmi terület dolgozóit Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltsége díszünnepségen köszöntötte a szociális és gyermekvédelmi területen dolgozókat a szociális munka napja alkalmából. Az ünnepség november 10-én Miskolcon a megyeháza dísztermében volt. A dolgozók munkájának elismeréseként főigazgatói dicséreteket és kirendeltségi elismeréseket vehettek át a kitüntetettek.

Czibik Norbert András köszönti a jelenlévőket

Az ünnepséget Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke valamint Czibik Norbert András, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója tisztelte meg jelenlétével. Az ünnepség meghívóján az alábbi Antoine de Saint-Exupéry-idézet állt: „Embernek lenni pontosan annyit jelent, mint felelősnek lenni, érezni, hogy a követ, melyet lehelyez, a világot építi tovább.”

Radomszky Lászlóné beszél

Radomszki Lászlóné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltség igazgatója köszöntőjében az idézetre utalva kihangsúlyozta, hogy a területen dolgozók áldozatos munkájuknak köszönhetően mindannyian részt vesznek egy jobb világ építésében. Munkájuk által a rászorulók olyan gondoskodásban részesülhetnek, amely normál családi körülmények között nem adatna meg számukra. Köszönetét fejezte ki minden munkatársnak, hogy a legnehezebb időkben is megfelelően helytállnak, valamint köszönetet mondott a szakmai partnereknek, akik segítő együttműködésükkel hozzájárultak a rendszer működéséhez.

A díjak

„A szociális és gyermekvédelmi területen dolgozni jóval többet jelent annál, minthogy az ember letudja délután négy órakor a napi nyolcórás munkáját, majd bezárja a hivatal ajtaját, és hazamegy a családjához. Ez ugyanis szolgálat, a szó legnemesebb értelmében, mely nem feltétlenül ér véget a munkaidő leteltével” – mondta Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke köszöntő beszédében.

A díjazottak csoportképe

Czibik Norbert András főigazgató úr egy régi magyar áldást mondott a dolgozóknak megköszönve ezzel kitartó munkájukat. Köszöntője végén megtekintettük azt a videót, amelyben a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság munkatársai egy dalt énekelnek, amit szeretettel küldtek a fenntartásunkban működő intézmények dolgozóinak.

A vendégek

Az ünnepséget a Dél-Borsodi Integrált Szociális Intézményben élő Suha Ferenc produkciója színesítette, aki a Moravcsik Alapítvány által szervezett pszichoszociális fogyatékkal élők tehetségkutató versenyén arany minősítést kapott. Charlie: Nézz az ég felé című dalát adta elő a meghívott vendégeknek.

Hulényi Laura

A műsor zárásaként Hulényi Laura miskolci énekes a nap kitüntetettjeinek énekelt és varázsolta még ünnepélyesebbé a napot. Laura előadásában a következő dalokat hallhattuk: A csitári hegyek alatt, Yous raise me up. Utóbbi dal mondanivalója olyan emberről szól, aki képes erőt adni, felemelni és általa képesek vagyunk hegyeket megmászni…Tehát olyan emberekről, akik ezen a napon a díszteremben ültek és kiemelkedő szakmai tevékenységük okán elismeréseket vehettek át. Az elismerések átadása után állófogadáson vettek részt a meghívottak.

A szociális munka napja alkalmából kiemelkedő szakmai tevékenységük elismeréseként főigazgatói dicséretben részesültek:

Farkas Bálint, a Dél-Borsodi Integrált Szociális Intézmény Hejőbábai Otthonának terápiás munkatársa,

Fecske Lászlóné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Gyermekvédelmi Központ fejlesztő pedagógusa,

Hollik Balázs, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltség informatikai referense,

Lukácsné Nagy Csilla, az Észak-Borsodi Integrált Szociális Intézmény Ózdi Otthona terápiás munkatársa,

Miskolczi Mihály, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Gyermekvédelmi Központ Napsugár Különleges Lakásotthon gyermekfelügyelője,

Papp Lászlóné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Dr. Csiba László Integrált Szociális Intézmény Edelényi Otthonának osztályvezető ápolója,

Pálkovács Jánosné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Dr. Csiba László Integrált Szociális Intézmény Sajószentpéteri Otthonának ápolója,

PozsgaimTamásné,, az Észak-Borsodi Integrált Szociális Intézmény szociális ügyintézője,

Szécsi Csaba, az Abaúj Zempléni Integrált Szociális Intézmény munkaügyi ügyintézője,

Varga Istvánné, az Abaúj Zempléni Integrált Szociális Intézmény Boldogkőváraljai Otthonának szervezetiegység-vezetője,

Verebi József, a Dél-Borsodi Integrált Szociális Intézmény karbantartó munkatársa.

Főigazgatói dicséretben részesült az intézményeket segítő önkéntes tevékenysége elismeréseként

Sándor Attila a Miskolc Autó Kft ügyvezető igazgatója.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Gyermekvédelmi Központ Nagybarcai Gyermekotthona 2019 karácsonyán került először kapcsolatba a Miskolc Autó Kft ügyvezető igazgatójával, aki személyesen kereste fel az intézményt, jelezve segítő szándékát. Több alkalommal nyújtott jelentős anyagi támogatást az otthon részére, hozzájárulva ezzel a gyermekeknek otthont nyújtó intézmény szépítéséhez.

A szociális munka napja alkalmából kiemelkedő szakmai tevékenységük okán elismerésben részesültek:

Berkiné Kódor Mónika, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Gyermekvédelmi Központ Junior Gyermekotthonának csoportvezető nevelője,

Burján Gyuláné, az Abaúj-Zempléni Integrált Szociális Intézmény Tokaji Otthonának ápolója,

Kovácsné Nagygyörgy Katalin, a Dél-Borsodi Integrált Szociális Intézmény gondozója,

Máté Attila Zoltánné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Dr. Csiba László Integrált Szociális Intézmény Izsófalvai Otthonának ápolója,

Polyácskó Bertalanné, az Észak-Borsodi Integrált Szociális Intézmény Ormosbányai Otthonának gondozója.

Az elismerések átadása után az intézményvezetők kitartó és áldozatos munkáját is megköszöntük:

Beik-Sike Ildikónak, az Észak-Borsodi Integrált Szociális Intézmény intézményvezetőjének,

Blanár Csillának, az Abaúj-Zempléni Integrált Szociális Intézmény intézményvezetőjének,

Füleki Tímea Máriának, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei dr. Csiba László Integrált Szociális Intézmény intézményvezetőjének,

Lanczki Mariannának, a Dél-Borsodi Integrált Szociális Intézmény intézményvezetőjének,

Farkas Lászlónak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Gyermekvédelmi Központ intézményvezetőjének.

A díjazottaknak szeretettel gratulálunk.


SZGYF-Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltség