Húsvéti rajzpályázat ünnepélyes eredményhirdetése Szekszárdon
Az SZGYF Tolna Megyei Kirendeltsége 2022. március 1-jén hirdette meg intézményei körében első rajzpályázatát, Mit jelent nekem húsvét ünnepe? címmel. A felhívásra hatvankilenc pályázótól közel kilencven darab szebbnél szebb alkotás érkezett. A témát, illetve az időpontot tekintve a választás tudatos volt, hiszen így a kirendeltség összekötötte a pályázat lebonyolítását a húsvéti ünnepekre történő felkészüléssel azáltal, hogy az irodák előtti folyosón alakította ki a beküldött pályaművekből a nagyközönség számára is látogatható galériát.
A pályaműveket az intézmények és a kirendeltség delegáltjaiból álló szakmai zsűri értékelte, illetve a közönség is díjazta, ugyanis a kirendeltség elhelyezésére szolgáló épületben működő egyéb szervezetek kollégái is leadhatták szavazatukat a nekik leginkább tetsző alkotásokra.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2022. április 12-én került sor Czibik Norbert András főigazgató úr személyes részvétele mellett. A rendezvényen három korcsoportban adtak át díjakat, korcsoportonként közönségdíjjal, valamint különdíjakkal.
Természetesen az sem távozott üres kézzel, aki nem részesült díjban, ugyanis minden alkotónak emléklappal és egy kis édességgel köszönték meg a pályázaton való részvételt, biztatva mindenkit a további alkotásra. Az eredményhirdetést a hőgyészi gyermekotthon lakóinak zenés-táncos előadása, illetve a tengelici otthon lakójának húsvéti verse színesítette.
Az ünnepi dekoráció biztosításában és elkészítésében az intézmények és a kirendeltség kollégái csapatként dolgoztak együtt és a rajzokkal igazi húsvéti és tavaszi hangulatot varázsoltak az épületbe.
A pályázat sikerén felbuzdulva a folytatás biztosan nem marad el.
SZGYF-Tolna Megyei Kirendeltség