457 találat

Látogatás a Tengerszemben – interjú Blanár Csilla intézményvezetővel

Blanár Csilla 2008 óta dolgozik a Tengerszem Integrált Szociális Intézmény Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye vezetőjeként. A sokrétű feladatokat ellátó intézményről, illetve az intézmény legfiatalabb tagjaként megnyitott zsujtai idősek otthonáról kérdeztük.

„Talán voltak olyanok, akiknek tudtunk adni valamit” – beszélgetés Kiss Károllyal

Kiss Károly a Gyermekvédelmi Központ, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola Veszprém Vármegye fejlesztő pedagógusa. 40 éves pályafutása alkalmából, valamint a frissen átvett Miniszteri Elismerő Oklevél kapcsán beszélgettünk vele.

Nem szívvel, tettekkel kell szeretni

Két lábbal áll a földön, kellően előrelátó, s karakteres véleményét nem rejti véka alá. Ellágyul, ha érzi a rábízott gyerekek bizalmát, szeretetét. Életvezetési tanácsaival igazodási pont, kapaszkodó, míg védencei ki nem lépnek a nagybetűs életbe. Sok esetben még ezt követően is Horváthné Szehágel…

A jót akarni kell, nem jön magától – beszélgetés Saláta Mária fejlesztő pedagógussal

Saláta Mária 2007 óta dolgozik fejlesztő pedagógusként Boldogkőváralján, mai nevén a Tengerszem Integrált Szociális Intézmény Öregtorony Otthonban. Mivel foglalkozik egy fejlesztő pedagógus, milyen módszerekkel és motivációkkal él, milyen nehézségekkel találkozik mindennapi munkája során? – ezekről…

Mi vagyunk számukra az iránytű, a lelki világítótorony – beszélgetés Mitykó Évával

Mitykó Éva a, Waltner Károly Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Csiperke Lakásotthon nevelője 39 éves kiemelkedő gyermekvédelmi tevékenységéért Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át Fülöp Attila, gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár javaslatára. Ebből az alkalomból…

„Tavaszi hadjárat :1848–49-es szabadságharc” – Ügyességi és műveltségi verseny

A 2025. évi „Tavaszi hadjárat – 1848–49-es szabadságharc” ügyességi és műveltségi verseny ismét felejthetetlen élményt nyújtott a résztvevő gyerekeknek, felkészítő tanáraiknak, valamint a szervező csapat minden tagjának. A program célja nemcsak az volt, hogy játékos formában bővítse a gyermekek…

A fejlesztő foglalkoztatás örömünnepe – megnyílt a VI. húsvéti vásár az SZGYF központjában

Immár hatodik alkalommal, április 7-én rendezik meg a húsvéti vásárt az SZGYF központjában, ahol négy napon keresztül kínálja portékáit az ország számtalan pontjáról érkező, mintegy 30 fejlesztő foglalkoztató műhely, köztük ellátottak és munkatársak egyaránt.

Csak az tud kiégni, aki egész lényével képes hatni másokra – portré Kissné Horváth Hajnalkáról

Ha figyelem munka közben, s hallgatom kérdéseimre adott válaszait, az az érzésem: egy energiabomba ül velem szemben, pedig Kissné Horváth Hajnalka, a kéthelyi Remény Integrált Szociális Intézmény szakmai vezetője nem kedveli az energiaitalokat. A hivatás a legfőbb doppingszere. Kiemelkedő…