383 találat

„Egy lépéssel a Világ felé- Jutalomnyaralás az Adrián”

A Gyermekvédelmi Központ és Általános Iskola Vas Vármegye idén is pályázott a Gattyán Alapítvány 2024-es élménypályázatára, amelynek köszönhetően az „Egy lépéssel a Világ felé- Jutalomnyaralás az Adrián” című projekt is támogatást nyert. Huszonegy kiemelkedő magatartású és jó tanulmányi eredményű…

Ismét Zamárdi adott otthont a kétnapos Gasztro Fesztnek

Immáron nyolcadik alkalommal rendeztük meg szeptember 6-7. között a Menza Közétkeztetési Munkacsoport által szervezett kétnapos gasztronómiai fesztivál, intézményeink élelmezéssel foglalkozó mintegy 150 munkatársa részére.

Iskolakezdési adományok a rumi gyermekotthonban

Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosának kezdeményezésére az ombudsmani gyermekotthon-felújítási programban részt vevő szervezetek – a Büntetés-végrehajtási Szervezet, az állami erdőgazdaságok és a Magyar Rendőrség – közreműködésével iskolakezdési adományokat vehetettek át a rumi Százholdas…

Feledhetetlen adriai élmények

Huszonöt, állami gondoskodásban nevelkedő diák vett részt a közelmúltban egy felejthetetlen nyaraláson az Adrián. A somogyi gyermekvédelmi központ „Az óperenciás tengeren is túl” címmel benyújtott pályázatában élménytábor, boldogságóra, mesepszichológia és táncművészet ölelkezett össze, hogy a…

„Tanulással a jövőnkért” ösztöndíjpályázat: díjazták a győzteseket

A tanulmányi eredmény, magatartás és a pályázó által beadott pályázati anyag alapján hirdettek győzteseket a Gyermekvédelmi Intézmény és Általános Iskola Vas Vármegye ösztöndíjpályázatán. A hat gyermekotthonból 28 gyermek pályázott, és gyermekotthononként egy pályázó nyerhette el a fődíjat.

Gyermeknapi Kavalkád Szolnokon

A „Gyermeknapi Kavalkád” rengeteg vidám és szórakoztató programmal ajándékozta meg a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei lakásotthonokban élő gyermekeket. Június 14-én a NEFAG Zrt. erdei játszóterén a Gyermekvédelmi Központ Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye által szervezett programon tizenhét lakásotthonban…

Ajándékok a gyermekotthon lakói számára

A Zalaegerszegi Női Szalon az anyák napi rendezvényének bevételéből 100 ezer forint értékben adományozott babaágyneműket, takarókat, plédeket a Gyermekotthon Zalaegerszeg babacsoportjában élő kisgyermekeknek. Az adományt Balaicz Zoltánné, a női szalon elnöke adta át június 19-én. Balaicz Zoltánné…

Látás- és szűrővizsgálat Szolnokon

A „Fontos a Látásom” Alapítvány a Magyar Optikus és Optometrista Szövetséggel összefogva a Gyermekvédelmi Központ Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyében a Láss, hogy ők is láthassanak! program keretében szűrőprogramot tartott.

Gyermeknapi programok Somogyban

A somogyi gyermekvédelmi ellátórendszerben több hetes „programcunami” várta a kicsiket, nagyokat a gyermeknaphoz kapcsolódóan. Test és szellem egyaránt pallérozódott a remek hangulatú rendezvényeken.