„Egyik legfontosabb erőforrásunk és munkaeszközünk a saját személyiségünk….”-

Tapasztalatcsere a jövő építéséért

Április 4-én több mint ötven résztvevővel tartották meg a „Jó gyakorlatok megosztása az intézményvezetők között” elnevezésű rendezvényt az SZGYF központjában. Az esemény életre hívója, a szervezetfejlesztési osztály azt a célt tűzte ki, hogy az eszmecsere által a résztvevők jobban megismerjék egymást, a kommunikációt közvetlenebbé téve szakmai tapasztalatokat osszanak meg. Így lehetőség nyílt arra, hogy a jó gyakorlatokról, a már kipróbált és bevált módszerekről, sikeres technikákról beszámoljanak.

Cséplőné Gönczi Veronika, az SZGYF főigazgatója

Cséplőné Gönczi Veronika, az SZGYF főigazgatója

A megnyitón Cséplőné Gönczi Veronika, az SZGYF április 1-jétől kinevezett főigazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a személyes eszmecserék lehetőséget teremtenek a munkatársaknak, hogy megoszthassák jó gyakorlataikat, amelyekből tovább lehet építkezni a közös célokért, vagyis az ellátottak életminőségének javításáért. Főigazgató asszony hangsúlyozta, hogy „A szakmai ismeret és az élettapasztalat mellett egyik legfontosabb erőforrásunk és munkaeszközünk a saját személyiségünk és ez az, ami rajtunk múlik, hiszen hivatásunkban csak elkötelezett szívvel, érzékeny lélekkel és nagy odafigyeléssel lehet helytállni.”

Kiemelte a fejlődés és a folytonosság fontos szerepét is, hiszen korábban, szakmai főigazgató-helyettesként szoros együttműködést alakított ki a munkatársakkal.

dr. Joó Aranka, az SZGYF szakmai főigazgató-helyettese

dr. Joó Aranka, az SZGYF szakmai főigazgató-helyettese

A folytonosságra egyfajta garancia az SZGYF új szakmai főigazgató-helyettese, dr. Joó Aranka személye is, akit főigazgató asszony bemutatott a jelenlévőknek. Dr. Joó Aranka elmondta, hogy a főosztályok továbbra is ugyanolyan elszántsággal, segítőkészséggel, együttműködéssel és türelemmel fogják folytatni munkájukat, mint eddig, hiszen közös a cél. A program keretében délelőtt négy, jó gyakorlatokkal rendelkező intézményvezető előadásán vehettek részt a jelenlévők.

Szőke-Szabó Mónika, a Korona Integrált Szociális Intézmény Komárom-Esztergom Vármegye Intézményvezetője

Szőke-Szabó Mónika, a Korona Integrált Szociális Intézmény Komárom-Esztergom Vármegye Intézményvezetője

Szőke-Szabó Mónika, a Korona Integrált Szociális Intézmény Komárom-Esztergom Vármegye Intézményvezetője az iskolarendszer és iskolarendszeren kívüli képzésekben szerzett tapasztalatairól, dr. Herczeg Krisztián, a Cseppkő Gyermekotthoni Központ Budapest Intézményvezetője az innováció és a lobby tevékenység szerepéről a gyermekvédelmi intézményekben, Szabó Attila, a Lélekhíd Integrált Szociális Intézmény Komárom-Esztergom Vármegye Intézményvezetője a Lélekhíd Integrált Szociális Intézmény szakmai teljesítményéről nemzetközi kitekintésben, míg Lőrincz Nicolett, a Bokréta Lakásotthoni, Gyermekotthoni Központ és Általános Iskola Intézményvezetője a Bokréta generációs munkavállalói mintázatáról adott tájékoztatást a délelőtt folyamán.

dr. Herczeg Krisztián, a Cseppkő Gyermekotthoni Központ Budapest Intézményvezetője

dr. Herczeg Krisztián, a Cseppkő Gyermekotthoni Központ Budapest Intézményvezetője

Délután a world café módszerével kerekasztal-beszélgetéseket szerveztek a dolgozói fluktuáció kezeléséről, a csapatépítésről és a gazdasági kérdésekről. Emellett a hatékony kommunikációról. Kurucz Éva kommunikációs tanácsadó, Névai Gábor sajtófőnök, szervezetfejlesztési osztályvezető és Bálint Gabriella kiemelt sajtó és igazgatási koordinátor osztott meg hasznos tanácsokat a résztvevőkkel.

Szabó Attila, a Lélekhíd Integrált Szociális Intézmény Komárom-Esztergom Vármegye Intézményvezetője

Szabó Attila, a Lélekhíd Integrált Szociális Intézmény Komárom-Esztergom Vármegye Intézményvezetője

SZGYF Sajtó