Az Aszódi Javítóintézet 135. születésnapja

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese, Czibik Norbert, és az intézmény igazgatója, Puskás Péter köszöntötte e megjelenteket, majd dr. Lantai Csilla, az EMMI főosztályvezetője beszélt az intézmény jelenéről és jövőképéről, majd dr. Tamási Erzsébet kriminológus előadása következett a gyermekek és felnőttek világának aktuális kihívásairól. A délután két volt növendék – akik az ’50-es években jártak ide – személyes hangú visszaemlékezést mondott, és itt mutatták be Asztalos Tamás új könyvét is, amely az intézmény teljes történetét dolgozza fel. Az ünnepi asztalról nem hiányozhatott a jubileumi torta sem; a résztvevők családias hangulatban töltötték a napot, amelyet a növendékek műsora is kísért.

Czibik Norbert és Puskás Péter elhangzott gondolatait az alábbiakban közöljük:

„Kedves Munkatársaink, növendékeink, mindnyájan, akik eljöttek!

Örömmel nyitom meg az Aszódi Javító Intézet 135. születésnapi, jubileumi szakmai napját a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság mint fenntartó nevében. Köszönöm Igazgató úrnak a meghívást, szívesen tettem eleget az invitálásnak, hogy részese legyek közösségük ünnepének.
Örömmel látom, milyen sokan és sokfelől eljöttek: a helyi munkatársak, az ellátottak, a szakma és a közélet képviselői, régiek és újak, akik korábban vagy most is kapcsolódtak az intézményhez, akik ismerik és támogatják az itt folyó munkát. Egy ilyen ünnep mindig egyfajta csoportkép is: ritkán lehet együtt ennyi, egymás tevékenységét közvetlenül vagy közvetve segítő ember.
Ha visszatekintünk a múltba, akkor egy széles panorámát látunk: 135 évvel ezelőtt 1884-ben Aszóddal kezdődött Magyarországon a javító intézetek sora, amely azóta folyamatosan működik. Kevés intézmény tudhat maga mögött ilyen hosszú folytonosságot, és létével bizonyítja, hogy a közgondolkodásban és a jogi gondolkodásban azóta benne van a fiatalokról való ilyetén gondoskodás, a nevelés témája és szándéka.
A kriminalizálódás megelőzése, a személyiségfejlesztés, az iskolai hiányok pótlása, a pályaorientáció, a normakövető élet a kezdetektől fogva az intézmény célja. A szaknyelven szólva „reszocializációs” célok szolgálatában áll különösen a megnövekedett jelentőségű belső általános iskola, amely magántanulóként az ország többi intézetének tanulóit is integrálni tudta, és igyekszünk majd fenntartani ezt a lehetőséget az új törvényi szabályozás keretein belül is, hogy együttműködésünkkel a többi hasonló intézet növendékei is oktató-nevelő munkánk hatókörén belül maradhassanak.
Aki az emberekkel segítő, nevelő szakmákban foglalkozik, sohasem tudhatja, hogy melyik cselekedetével, szavával, gesztusával alkot maradandót, hogy mi az, ami holnap, vagy egy év múlva, tíz év múlva, vagy akár 135 év múlva is érvényes marad.
Akik ennek az intézménynek a fizikai és szellemi alapjait 135 éve letették – és gondoljunk itt a meghívón is szereplő dr. Pauler Tivadarra –, nem tudhatták, hogy sokkal-sokkal, négy generációval később lesznek itt még olyanok, akik más eszközökkel, de ugyanazt szeretnék, amit ők: jobb emberré, hasznos állampolgárrá tenni a rájuk bízottakat, akiknek sorsa valamilyen okból megbicsaklott, megtört. Hihetetlen sok tényező összhatásának eredménye, ha egy ember akár egy kicsiny előrelépést is tenni tud a személyiségfejlődésben.
A fenntartó nevében köszönöm Önöknek, hogy ebben a munkában részt vesznek, és hogy ezt a mai jubileumi eseményt ilyen gondosan, figyelmesen megszervezték, hogy időt hagynak az ünneplésre, hiszen tudjuk, hogy egy közösség milyenségét az ünnepein is le lehet mérni.
Kívánom, hogy ennek a napnak a szellemi-szakmai-emberi tartalma jó emlékként maradjon meg Önökben, érezzék jól magukat ebben a szélesre tárult „családi” körben.”

Puskás Péter igazgató köszöntőjéből:

„Nem klasszikus jubileum ez az év, hiszen a 135. év nem szokott a kiemelt ünnepségek körébe tartozni. Mégis különleges, mert nem csak gondolatban, hanem írásos formában is képessé váltunk visszatekinteni a múltra és kicsit elmélkedni a jelenen. Több évtizede szándékunkban állt feldolgozni intézetünk történetét, mellyel hiteles forrást kívántunk teremteni ezen különleges szakterületnek, a javítóintézeti nevelésnek.
Sok változás volt az eltelt történelmi léptékű időben, de a következő gondolat folyamatosan jelen volt a működés során:
„A nevelő nagy feladata abban áll, hogy növendékében a jó szokásokat s az erény és bölcsesség elveit meggyökereztesse; hogy lassan-lassan betekintést adjon neki az emberi életbe, hogy megszerettesse és utánoztassa vele mindazt, ami kiváló és dicséretre méltó, s hogy ennek megszerzésére lássa el őt erővel, tettre való készséggel és szorgalommal.”
(John Locke)

A 100 éves jubileum évében kerültem az intézetbe, amikor Eperjesi Ernő, az akkori igazgató nyugdíjba készült. Ernő bácsi tervezte, hogy megírja a Fiúnevelő Intézet 100 éves történetét. Sajnos, az egészségi állapota ezt nem tette lehetővé. Az akkori álom azonban, most megvalósult. Ezért is nagy öröm számunkra, hogy elkészült a kötet. E példa kapcsán mindenkit arra bíztatok, hogy merjen álmodozni, mert az álmok, ha erősen hiszünk benne és tudunk is érte tenni, valóra válhatnak. A könyv létrehozását az elődeink iránt érzett tisztelet motiválta, azok iránt, akik képesek voltak a jogalkotóval közösen az alapítástól fenntartani a javítóintézeti ellátás intézményét.
Akik közelebbről is betekinthettek az intézet életébe sokan munkatársakká váltak, de nem titok, hogy a megfelelő szakértelemmel rendelkező szakemberek megnyerése az intézeti munkára, folyamatosan, így jelenleg is feszítő probléma.
Kiemelt tisztelettel tartozunk az elődöknek, a valaha is itt dolgozó munkatársaknak, a javítóintézeti nevelés jogalkotóinak, a gyermekvédelemben tevékenykedőknek és mindazoknak, akik más szakterületekről támogatták, támogatják a fiatalok életesélyeinek növelését, társadalmi integrációjuk sikerességét.
Köszönöm minden munkatársamnak, az ügy iránt elkötelezettséget érzőknek, akikkel az elmúlt 35 esztendő alatt együtt dolgozhattam, hogy ez a könyv kézbe fogható, mert ez nélkülük nem jöhetett volna létre. Tisztelet és köszönet szakmai kortársaimnak, akik jelenleg támogatják a nehéz sorsú fiatalok nevelését, oktatását, gondozását. Remélem, hogy kiadványunk kellő mélységű betekintést enged az Aszódi Javítóintézet és a javítóintézeti ügy munkájába és csökkenti a fiataljainkkal szembeni előítéleteket is.
Szívem szerint ezért mégis nagy születésnap a mai, és nagyon nagy öröm számomra, számunkra, hogy a javítóintézeti nevelés ügyének nagy családja együtt ünnepli az Aszódi Javítóintézet 135. évét.”

SZGYF Főigazgatói Iroda