A segítés és a támogatás harmincöt éve

Jubileumi ünnepséget tartott a Bélapátfalvai Idősek Otthona és Támogatott Lakhatás intézmény 2021. szeptember 8-án a település művelődési házában. Az intézmény fennállásának harmincötödik évfordulóján Dr. Simon Attila István, az EMMI szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntötte az egybegyűlteket. Országos viszonylatban is mintaintézménynek nevezte a bélapátfalvai otthont, ahol 2016-ban az elsők között hozták létre a fogyatékossággal élők számára a támogatott lakhatás szolgáltatást.

Ünnepség és a résztvevők

A térség  országgyűlési képviselője is köszöntött mindenkit, aki a szívén viseli az intézmény sorsát. Horváth László kiemelte, hogy az épület laktanyából vált menedékhellyé, melyet a dolgozók becsülettel, tisztességgel, odaadással szépítettek az elmúlt harmincöt év alatt. Hála, tisztelet és megbecsülés illeti a helytállásért a dolgozókat – fogalmazott a politikus.

Tóth Erzsébet intézményvezető a múltat és a jelent bemutató előadásában elmondta, az otthon az idők folyamán, a változások közepette feladatát soha nem tévesztette szem elől: az egykori és jelenlegi dolgozók nagy szakértelemmel, odafigyeléssel gondoztak, ápoltak időseket, fogyatékossággal élőket.

Torta

Az intézmény segítő, támogató, sokoldalú tevékenységének elismeréséül a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság díszoklevelét Sinka Zsolt megyei igazgató adta át intézményvezető asszonynak. Czibik Norbert András, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója elismerő oklevelét a harmincöt éves szolgálati jogviszonnyal rendelkező dolgozók vehették át kitartó, elhivatott munkájukért: Bálintné Marton Erika, Ferencz István, Hudákné Sas Judit, Patkó Mária, Vass Zoltánné.

Az intézmény vezetői és dolgozói

Az ünnepségen népdalcsokorral szerepelt az idősek otthonának kórusa. Báder Ernő hegedűművész és zenekara valamint St. Martin szaxofon- és pánsípművész előadása pedig különleges zenei élményt nyújtott a hallgatóságnak.

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság
Heves Megyei Kirendeltség