„A fény újjászületése és visszahúzódása”
Április 13-án ezzel a címmel nyílt tárlat a Baranya vármegye lakásotthonaiban élő gyermekek népi képzőművészeti alkotásaiból Pécsen, a Várkonyi Nándor Könyvtárban.
Évtizeden túlmutató hagyománnyal bírnak Platthy István művészetterapeuta vezetésével, hetente tartott művészetterápiás foglalkozások. Ezekben a kis alkotóműhelyekben olyan művészetterápiás és rajzpedagógiai módszerekkel készülnek az alkotások, amelyek a természet változásrendjére és a népművészet formakincseire, képi jeleire, szimbólumaira épülnek. A népművészet formavilágára jellemző, hogy leképezi a természet és a benne élő ember közösségét. Ez a költőien megjelenített kifejezésmód alkalmas arra, hogy az alkotók keretet adjanak a saját elszenvedett traumáik, érzelmi világuk, önvalójuk megtalálásához, szimbolikus kifejezéséhez.
A kiállítás megnyitóján Aknai Tamás művészettörténész, egyetemi tanár, valamint dr. Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke köszöntötte és egyben méltatta a műveket, kiemelve azt, hogy az alkotóműhely módszerei országosan egyedülállóak, helyi értékekre építenek. Ahogy az elhangzott: „mindegyik alkotás jó, érdekes és eredeti. Saját elemek vannak benne, saját felismerések, saját gyengeségek és erősségek, saját viszonyok, saját színválasztások, saját szívek, virágok, madarak és szörnyek, olvadozó mindenféle furcsa figurák, melyek hol beszélnek, hol hallgatnak. Leírhatatlanul sokféle, amit ti most itt ajándékba adtatok nekünk!”
Baranya Vármegyei Kirendeltség