Családi Napot tartottak az alapi otthonban
Nagy volt a készülődés az Aranyfűz Otthon családi napját megelőzően. A lakók a programsorozat részeként különböző szépészeti beavatkozásokon, relaxációs gyakorlatokon vehettek részt. Az új frizura és smink elkészítésén túl arcmasszázs is volt az előkészületek során, majd az alkalomhoz illő ruhák közül választhattak a lakók az „öltöztető szalonban”. A kialakított szépségszalon szakembereinek szolgáltatását nemcsak hölgyek, hanem urak is igénybe vették. Az átváltozást követően a fotófalnál profi fotósok örökítették meg az ünnepi alkalomhoz öltözött lakókat.
A hozzátartozók a délelőtt, valamint a délután folyamán folyamatosan érkeztek szeretteikhez, sokan közösen vették igénybe a rögtönzött szépségszalon szolgáltatásait. Továbbá a résztvevőknek lehetőségük volt értékes nyereményekért megmérettetni magukat különböző játékos vetélkedőkön: rajzversenyen, kvízjátékon.
A közös ebédet követően a lakók megmutatták tehetségüket szeretteiknek, különféle zenés, táncos produkciókkal szórakoztatták az egybegyűlteket, az idősebbek pedig „örömtáncukat” mutatták be. A nap zárásaként a zene sem maradhatott el. Az otthon egyik lakója lemezlovasokat megszégyenítő módon rázta fel a hangulatot.
Fejér Vármegyei Kirendeltség