„GYE-RE NAP” Gyermekvédelmi Rendvédelmi Nap Szolnokon

Május 7-én harmadik alkalommal rendezték meg a Gyermekvédelmi Rendvédelmi Napot, „GYE-RE NAP”-ot Szolnokon a Holt-Tiszai Vízisport Központban.
Május 7-én harmadik alkalommal rendezték meg a Gyermekvédelmi Rendvédelmi Napot

Május 7-én harmadik alkalommal rendezték meg a Gyermekvédelmi Rendvédelmi Napot

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőrfőkapitányság, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kirendeltség közös szervezésében idén is Gyermekvédelmi Rendvédelmi Napot tartottak, amelyen a Gyermekvédelmi Központ valamennyi szakmai egységéből részt vettek a gyermekek.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Csizi Péter szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár, Cséplőné Gönczi Veronika, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója, valamint Fürj János, a Szolnoki Rendőrkapitányság vezetője.

A pályaorientációs napon bűn- és balesetmegelőzési csapatversenyeken mérhették össze tudásukat a gyermekek. A rendőrség munkatársai különböző bűnmegelőzési, baleset-megelőzési, fegyverzettechnikai, bűnügyi-technikai programelemekkel és fizikai feladatokkal tették színesebbé a pályaorientációs napot. A résztvevők többek között kipróbálhatták a részegszemüveget, az interaktív prevenciós játékokat, felmérhették KRESZ-tudásukat. Tájékoztatást kaptak a világháló veszélyeiről, az állami áldozatsegítés lehetőségeiről, és gyakorolhatták az elsősegélynyújtó gyakorlatokat. Tíz állomáson mérhették össze tudásukat, készségeiket a csapatok, az első három helyen végzők pedig értékes nyereményben részesültek.

A csapatversenyen az alábbi végeredmény született:

1. helyezést értek el a Pom-Pom Lakásotthon lakói. A jól megérdemelt jutalmuk egy tiszai hajózás, amelyet a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőrkapitányság ajánlott fel.

2. helyezettek a Bátor Tintanyúl Lakásotthon lakói lettek, akik a budapesti Cyberjump Trambulinparkba kaptak belépőket.

3. helyezést értek el a Kamasz Kuckó Lakásotthon lakói és nyertek belépőt a szolnoki Katakomba Szabadulószobába.

A program részeként továbbá kihirdetették a GYERE-KEK REMEKE süteménysütő verseny eredményét is. A megmérettetésre a pályázó szakmai egységek küldhették be a gyermekek és nevelők által közösen készített desszerteket. A süteményeket Cséplőné Gönczi Veronika főigazgató asszony, Fürj János rendőrkapitány úr és Dr. Karsai Lajos rendőrkapitány úr értékelte. A zsűri véleménye alapján a sütiverseny győztese a VI. számú szakmai egység zserbója lett. Második helyezést ért el a VII. számú egység Kinder Bueno süteménye, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára az I. számú egység csapata állhatott fel rizses málnás süteményével. A süteményverseny helyezettjei egy-egy gyorséttermi ebédet nyertek.

A rendezvény ideje alatt a helyszínen üstben főtt babgulyás készült. A program a vendégeink és a gyerekek közös ebédjével zárult.

Major Angéla, társadalomkapcsolatokért felelő referens
SZGYF Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kirendeltség