Élni és szeretni tanítják a rájuk bízottakat – beszélgetés Tóth Gáborné kisgyermeknevelővel
Tóth Gáborné 40 éve dolgozik a gyermekvédelmi szakellátásban, s azt vallja, most is ezt a hivatást választaná. A nagybajomi Kékmadár Gyermekotthon…
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság (VMRFK) színháztermében rendezték meg az Út a biztonsághoz elnevezésű projekt megnyitó ünnepségét.
A VMRFK a tavalyi évben indította el a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával ezt a bűnmegelőzési projektet, amelynek keretén belül a „Zene az kell” címmel új programot indítanak a lakásotthonokban élő fiatalok számára a szabadidő hasznos eltöltése céljából.
Fellegi Norbert rendőrfőkapitány hangszereket adott át Rybár Juditnak, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Veszprém Megyei Kirendeltség igazgatójának.
Veszprém Megyei Kirendeltség


