Tökfaragó csapatverseny Becsehelyen
A Szivárvány Integrált Szociális Intézmény Zala Vármegye Kivi Szolgáltató Központja október 31-én tökfaragó versenyt szervezett Becsehelyen a fogyatékossággal élő és pszichiátriai beteg ellátottak számára. A töklámpások faragására a mindenszentek ünnepéhez kapcsolódó tematikus hét záróprogramjaként került sor.
A harmadik alkalommal megrendezett eseményen a Szivárvány Integrált Szociális Intézmény Zala Vármegye, a Remény Integrált Szociális Intézmény Somogy Vármegye Kéthely, a Gondviselés Integrált Szociális Intézmény Somogy Vármegye Segesd, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Gondviselés Háza – Domb Otthon Zalaapáti támogatott lakhatást biztosító lakóotthonainak ellátottjai, a Kolping Támogató és Foglalkoztató Központ és a Zala Vármegyei Kirendeltség munkatársai vettek részt.
A rendezvényen elsőként Zimborás Béla, a Zala Vármegyei Kirendeltség igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy fontosnak tartja, hogy a támogatott lakhatásban élők aktív részesei legyenek a helyi közösségnek, tevékenyégükkel színesítsék azt, ez a rendezvény is erősíti ezt az integrációt. Az igazgató megköszönte továbbá a helyi önkormányzatnak, hogy ismételten biztosították a helyszínt, valamint, hogy egy csapattal képviseltetik is magukat a rendezvényen.
Ezt követően Keszei Erika, a szervező intézmény megbízott intézményvezetője ismertette a mindenszentekhez kapcsolódó ünnepkör eredetét, történetét, majd tartalmas délutánt kívánt a résztvevőknek.
A kifaragott alkotások kiállításra kerültek, és a zsűri értékelése alapján a „legrémisztőbb tök”, a „legkreatívabb tök” és a „legviccesebb tök” kategóriában okleveleket adtak át. A legkreatívabb alkotást a muraszemenyei Vérehulló fecskefű csapat, a legrémisztőbb tököt a bázakerettyei Transylvania csapat, a legviccesebbet a lenti Kolping Támogató és Foglalkoztató Központ Tök-mag csapata faragta.
A programot vendégelőadók műsora színesítette.
Zala Vármegyei Kirendeltség