Szociális munka napja Hajdú-Bihar megyében
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Hajdú-Bihar Megyei Kirendeltsége a szociális munka napja alkalmából, november 16-án megtartotta ünnepségét, amelyen részt vettek a megyei szociális és gyermekvédelemi intézmények, valamint az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársai.
Az eseményen köszöntőt mondott a Hajdú-Bihar Megyei Kirendeltség igazgatója, Nagy Kálmán, aki tolmácsolta dr. Simon Attila István üzenetét. Az SZGYF főigazgatója levelében hangsúlyozta, hogy „egy adott társadalom fejlettségének egyik fokmérője, hogy állampolgáraira mennyire jellemző a szociális érzék, a segítőkészség, a helyi közösségek és az állam pedig milyen mértékben képes szociális biztonságot nyújtani a rászorulóknak. A szociális biztonság nem csupán anyagi stabilitást jelent, hanem közösségi kötődést is. Azt az érzést, hogy az egyén tartozik valahova, ahol figyelnek rá, ahol gondoskodnak róla.” Az ünnepségen megjelent Bodó Sándor, a térség országgyűlési képviselője, aki a szociális munka napja alkalmából köszönetét fejezte ki a dolgozóknak.
Ezt követően főigazgatói dicséretben részesültek a kollégákelhivatott és áldozatos munkájukért.