Szociális munka napja Győrben
Az idei évben a szociális munka napja alkalmából a Gyermekvédelmi Központ őszi díszbe öltöztetett termében gyűltek össze a legkiválóbb szociális dolgozók.
Az ünnepséget Bojtosné Tripolszki Margit, a Gyermekvédelmi Központ igazgatóhelyettese nyitotta meg, majd Hegyi Ákos igazgató szívhez szóló köszöntésével folytatódott a rendezvény. Ezt követően a Vadóka Gyermekotthonban élő gyermekek ünnepi zenés, verses, az összetartozás érzését erősítő műsora töltötte be a teret. A produkció utáni taps arról árulkodott, hogy a közönséget mélyen megérintette a gyermekek előadása.
Az ünnepi beszédet Szűcs Márta, az SZGYF Szociális és Intézményirányítási Főosztályának főosztályvezetője tartotta, aki tiszteletét fejezte ki a szociális területen dolgozóknak, majd dr. Szopka Zsolt kirendeltségi igazgatóval közösen adták át a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság elismerését.
Főigazgatói dicséretben részesült:
Grósz Tamásné, az Alpokalja Integrált Szociális Intézmény Győr-Moson-Sopron Vármegye élelmezésvezetője,
Szukhenttrunkné Szalay Viktória, a Gondoskodás Integrált Szociális Intézmény Győr-Moson-Sopron Vármegye fejlesztőpedagógusa,
Gotterhalt Imréné, a Dr. Piróth Endre Integrált Szociális Intézmény Győr-Moson-Sopron Vármegye gondozója,
Sebők Gabriella, a Gyermekvédelmi Központ Győr-Moson-Sopron Vármegye csecsemőgondozója,
Kerner Enikő, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kirendeltségének szociális referense.
Grósz Tamásné egész eddigi munkájával, személyiségéből adódó szeretetteljes odafordulásával támogatta kollégáit, ugyanakkor vezetőként megkövetelte a precíz és magas színvonalú munkavégzést. 2024 nyarától nyugdíjba megy, de fontosnak tartja, hogy szabadsága alatt is heti egy napon segítse munkatársai feladatvégzését.
Szukhenttrunkné Szalay Viktória több mint 17 éve dolgozik az intézményben. Nagy tudású szakemberként kiemelkedő mentálhigiénés feladatokat látott el, munkájával segítette az ellátottak önállósági törekvéseit, feladatmegoldó képességeik fejlődését, szabadidejük hasznos, tartalmas eltöltését. Kollégáival és az ellátottakkal is jó kapcsolatot ápolt, és segítőkészségével példát mutatott másoknak. Ő is nyugdíjazása előtt áll.
Gotterhalt Imréné 2010 nyarán kezdett dolgozni a szociális szakma e speciálisabb területén. Mindig fontos volt számára tudása fejlesztése, annak érdekében, hogy az ellátottakról magasabb szakmai színvonalon tudjon gondoskodni. Elkötelezettségét a szociális segítő szakma és a gondoskodásra szoruló személyek iránt leginkább az bizonyítja, hogy az ellátottak nagy tiszteletet és ragaszkodást éreznek iránta. A nők 40 évével most ő is nyugdíjba vonul, de tervezi, hogy nyugdíjasként visszatér még dolgozni az intézménybe.
Sebők Gabriella 44 évet dolgozott a gyermekvédelmi szakellátás területén. A több mint 4 évtized alatt többszáz csecsemő és kisgyermek édesanyját helyettesítette hosszabb-rövidebb ideig. Kedves személyiségével, vidámságával, ugyanakkor következetes nevelésével enyhítette a családjukból kiemelt apróságok szomorúságát, elhagyatottságát. Temperamentumos, örömöt kereső személyisége miatt meghatározó alakja lett munkahelyi közösségének. Nyugdíjazásáig néhány hét van hátra.
Kerner Enikő 2016 júliusától dolgozik a SZGYF Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kirendeltségének Szervezetirányítási Osztályán. Munkáját magas szakmai színvonalon, nagy kitartással és az intézményekben élő ellátottak érdekeit szem előtt tartva végzi. Feladatainak teljesítése során mindig arra törekszik, hogy az ügyeket a lehető legalaposabban megismerje, megkeresse a problémák gyökerét, és időt, energiát nem kímélve, az alapoknál kezdve oldja meg a felmerülő problémákat.
A díjátadások után dr. Szopka Zsolt pezsgős koccintással gratulált az elismerésben részesült kollégáknak, majd megköszönte az intézményekben dolgozók áldozatos munkáját.
Szeretettel gratulálunk a díjazottaknak!
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kirendeltség