Sport- és honvédelmi nap Győrben és Sopronban
A Győr-Moson-Sopron Megyei Gyermekvédelmi Központ szervezésében idén is két helyszínen – Győrben és Sopronban – rendeztek sport-és honvédelmi napot a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek számára. E napokon a honvédség színvonalas programjai közül választhattak az érdeklődő fiatalok. Lehetőségük nyílt szimulációs játékban részt venni, gránátot dobni, lézerpuskával vagy airsoft fegyverrel lőni, hatástalanított fegyvereket kézbe venni.
A mozgásos játékokon kívül kézműveskedhettek a kényelmesebb elfoglaltságot keresők. Győrben uzsonnával, a Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. felajánlásából frissen főtt kukoricával, Sopronban bográcsos ebéddel várták a résztvevőket.
A gyerekek közül többen is nagy érdeklődéssel fordultak a honvédelmi programok felé. Többüket foglalkoztatja is a gondolat, hogy ezt a pályát válasszák maguknak. A szép őszi időben szívesen vettek részt a rendezvényen.
SZGYF Győr-Moson-Sopron Megyei Kirendeltség